Már 19 halott, sok eltűnt az ukrajnai gázrobbanásban – fotók
Tizenkilencre emelkedett csütörtökre a dél-ukrajnai Jevpatorijában bekövetkezett gázrobbanás halálos áldozatainak száma, és több tucatnyi ember lehet még a romok alatt.
Mentés a katasztrófa helyszínén. Oxigénpalackok robbantak az alagsori műhelyben © MTI-EPA |
Viktor Juscsenko ukrán elnök a kormányfő kíséretében még csütörtökön a helyszínre érkezett, s Jevpatorijában bejelentette: a hasonló tragédiák megelőzése érdekében „teljes leltárt” készítenek majd a többlakásos lakóházakról, s megfelelő rendeleteket hoznak, amelyek tiltani fogják a lakóházakban bizonyos tevékenységek végzését. „Ezt a tanulságot nem lehet megválaszolatlanul hagyni, csak az a baj, hogy túl nagy árat fizettünk ezért a tapasztalatért, rengeteg emberéletet” – mondta az államfő.
Túlélőt hoznak ki a romok közül a mentésen dolgozók. Esélyük sem volt © MTI-EPA |
A robbanás szerda este – közép-európai idő szerint 21 óra tájban – történt a Fekete-tenger partján fekvő, krimi városban. A mentésben csütörtökön több mint 300 mentő és ugyanennyi rendőr és katona vesz részt, továbbá csaknem 90 különböző munkagép és jármű, köztük öt daru és több exkavátor. Félóránként teljesen leáll a munka, hogy a „némaság perce” lehetővé tegye az esetleges túlélők segélykérésének, jelzéseinek észlelését, bemérését. A mentést vezetői azt ígérik, hogy estére teljesen eltakarítják a törmeléket.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő felajánlotta a félszigeten állomásozó orosz Fekete-tengeri Flotta segítségét is, de ezt Juscsenko elnök köszönettel elhárította.
Ukrajnában nem ritka a gázrobbanás lakóházakban. A legsúlyosabb eset 2007 októberében történt, amikor tizenöt ember vesztette életét egy gázrobbanás miatt részben összeomlott nyolcemeletes lakóházban Dnyipropetrovszkban.
Ukrajnában péntekre gyásznapot hirdetett Juscsenko elnök csütörtökön kiadott rendeletével.