2008. december. 11. 11:56 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 11. 12:11 Világ

A kolera elüldözi az embereket Zimbabwéból

Katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították a Dél-afrikai Köztársaság hatóságai az ország Zimbabwéval határos északkeleti régióját, ahová tömegesen menekülnek az emberek a szomszédos országból az egyre súlyosbodó kolerajárvány miatt.

A rendelkezés Limpopo tartomány Vhembe körzetére vonatkozik - közölte a tartományi kormányzat szóvivője. A súlyos gazdasági és belpolitikai válsággal küzdő Zimbabwét több ezren hagyják el a járvány elől menekülve, illetve orvosi ellátás reményében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett adatai szerint a kolera halálos áldozatainak száma már 800-hoz közelít, és a valószínű fertőzöttek száma meghaladja a 15 ezret.

A betegség átterjedt a Dél-afrikai Köztársaság területére is, nyolcan meghaltak, és több mint 600 fertőzöttet kezelnek. A két ország közötti Limpopo határfolyó is kolerával szennyezett. A kolerajárvány augusztusban ütötte fel a fejét a sűrűn lakott zimbabwei városokban. A betegség terjedésének megfékezését nehezíti, hogy az ország közegészségügyi hálózata romokban hever, állandó problémát jelent a vízhiány.

Robert Mugabe zimbabwei elnök eközben - egyik miniszterének temetésén - kijelentette, hogy "már nincs kolerajárvány" az országban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.