2008. november. 22. 14:49 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 22. 14:41 Világ

45 év börtön Mianmar legnépszerűbb komikusának

Negyvenöt évi börtönre ítélték Mianmarban az ország egyik legnépszerűbb komikusát, amiért a májusi pusztító ciklon áldozatait segítve bírálni merte az országot irányító katonai junta lassú reagálását a természeti csapásra.

A Zarganar néven ismert komikus és vígjátékíró többedmagával segélyszervezetet hozott létre a több mint 84 halálos áldozatot követelő Nargis ciklon áldozatainak megsegítésére. A művészt - akinek vígjátékai gyakorta tilalmi listára a kerülnek a juntával kapcsolatos tréfák miatt - júniusban tartóztatták le, miután bíráló szavakkal illette a katonai vezetés tétlenségét a nyugati sajtóorgánumoknak adott nyilatkozataiban. Zarganar ügyvédje közölte szombaton, hogy védencét az elektronikus média működését szabályozó törvény alapján ítélték el, de még további vádakkal is szembe kell néznie. Zarganar perében három "bűnrészes" felett is ítélkeztek. Ketten közülük újságírók, akiket egyenként 15 év szabadságvesztésre ítéltek.

Mianmarban november eleje óta legkevesebb száz embert ítéltek el két évtől 65 évig terjedő börtönbüntetésekre a tavalyi augusztusi junta-ellenes megmozdulásokban való részvételük.  Nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint Mianmarban jelenleg több mint 2100 embert tartanak fogva politikai meggyőződésük miatt.


Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.