2008. október. 24. 14:53 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 24. 14:48 Világ

USA: szankciók fegyvergyártók ellen

Washington szankciókat vezetett be 13 kínai, orosz és venezuelai vállalat ellen azzal a gyanúval, hogy fegyvereket vagy érzékeny technológiákat adtak el Iránnak, Észak-Koreának és Szíriának.

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatója szerint olyan fegyverekről és eszközökről van szó, amelyek segíthetik e három államot tömegpusztító fegyverek vagy rakétarendszerek kifejlesztésében. A szankciók  általában két évig tartanak, és ez idő alatt amerikai kormányzati ügynökségek nem köthetnek szerződéseket a korlátozásokkal sújtott vállalatokkal.

A külügyminisztérium listáján szerepel a Roszoboronexport orosz állami fegyverkereskedelmi vállalat is. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte pénteken, hogy a washingtoni szankciók nélkülöznek minden nemzetközi jogi alapot, és hatással lesznek a két ország kapcsolataira. Rámutatott arra, hogy „pótszankciókról” van szó, ugyanis még érvényben vannak a vállalat ellen két éve bevezetett korlátozások is.

Az orosz vállalat egyik illetékese felhívta a figyelmet arra, hogy a Roszoboronexport leányvállalata, a VSMPO-Avisma – amely a világ legnagyobb titántermelő gyára – titánt exportál a Boeing amerikai repülőgépgyártónak, de az új szankciók bevezetésével leállhatnak a szállítások. A Bush-kormányzat egyik illetékese előzőleg közölte, hogy a mostani korlátozások a feketelistára került vállalatok leányvállalataira is vonatkoznak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.