Fico: a magyarok elcseszték
Vulgárisan példálódzott Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn Pozsonyban a Szlovákia és Magyarország közötti különbségekről, amikor bejelentette: a magyar iskolák számára készült, vitatott tankönyveket nem fogják visszavonni, az MKP parlamenti képviselőit pedig a szlovák parlament elszámoltatja, hogy milyen alapon vettek részt a KMKP budapesti ülésén.
"Tessék megnézni, hol tart ma Magyarország és hol tart Szlovákia. Mi ma nyugodt felülnézetből tekintünk magyarországi barátainkra, mert mindaz, amit gazdasági, szociális és pénzügyi téren elkúrható volt, azt el is kúrták úgy, ahogy az csak keveseknek sikerült" - fogalmazott a TASR szlovák hírügynökség által idézett nyilatkozatában a szlovák kormányfő. (A hírügynökség idézete szerint a "dovrzat" igét használta, ennek - a szótárakban nem igen szereplő - igének a magyar megfelelője az elkúrni, elcseszni szó.)
Robert Fico a szlovák kormánypártok elnökeiből álló koalíciós tanács hétfői ülése után nyilatkozott a sajtónak. Megerősítette, hogy nem vonják vissza a szlovákiai magyar iskolák számárára kiadott honismereti-és történelem könyveket.
A tankönyveket a szlovákiai magyarok elfogadhatatlannak tartják, mert a magyar szövegen belül csak szlovák nyelven adják meg a földrajzi neveket, megzavarva a folyamatos magyar olvashatóság rendjét. A magyar iskolák többsége a tankönyveket visszaküldte az oktatási miniszternek.
A koalíciós pártok frakciói a parlament soros ülésén napirendre tűzik az MKP képviselőinek ügyét, amiért azok a közelmúltban Budapesten részt vettek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (MKF), ami a szlovák álláspont szerint megengedhetetlen. Fico jelezte: a három kormánypárt szándéka az, hogy olyan határozatot fogadtassanak el a szlovák törvényhozással, "amely arra lesz hivatott világosan rámutatni, vajon milyen mértékben veszélyesek az ilyen fórumok, különösképpen akkor, ha azok egy másik állam parlamentjének részét képezik". Fico szerint "a világon példátlan eset", hogy egy állam parlamentjének képviselői egy másik állam parlamentjének "integráns részét alkotó" testületben üljenek.
A kisebbik koalíciós erő, a szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota azt mondta, hogy az MKP képviselői a budapesti fórumon való részvételükkel nem csak a szlovák parlamentben tett képviselői esküjüket szegték meg, hanem a szlovák alkotmányt is megsértették.
Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője az MTI érdeklődésére megerősítette: az MKP sem esküt, sem alkotmányt nem szegett meg, ezért "semmilyen elszámoltatáson nem vesz részt, s még kiszemelt áldozatként sem lesz részese semmiféle boszorkányüldözésnek, amelyben az MKP-t nyilvánvalóan azért akarják máglyára vetni, mert egyesek úgy ítélik meg, hogy aki a magyarral cimborál, az az ördöggel cimborál, pedig se többről, se kevesebbről nincs szó, mint a parlamentek közti együttműködés egyik szabványszerű és legális módjáról".