2008. október. 01. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 01. 18:25 Világ

Elutasítja Koszovó felosztását a szerb elnök és a német kancellár

A leghatározottabban elutasította Koszovó felosztását szerdán Berlinben Borisz Tadics szerb államfő.

Az állásfoglalás azt követően hangzott el, hogy Tadics egy előző napi nyilatkozatát többen úgy értelmezték: a rendezés érdekében - végső esetben - az elnök nem zárná ki Koszovó felosztását. Angela Merkel német kancellárral folytatott tárgyalásain az államfő hangsúlyozta, hogy kijelentése "hamis politikai értelmezést" kapott. Szerbia soha nem fogja elismerni Koszovót - jelentette ki, hozzátéve: országa ugyanakkor arra törekszik, hogy a rendezést politikai síkról jogi síkra terelje.

Belgrád már korábban jelezte: arra törekszik, hogy Koszovó ügyét az ENSZ közreműködésével a világszervezet tagállamai közötti vitás kérdésekben eljáró hágai Nemzetközi Bíróság elé vigye. Az erre vonatkozó szerb kérésről az ENSZ közgyűlése hamarosan dönt. A német kancellár ugyancsak elutasította a februárban függetlenné vált, korábbi szerb tartomány felosztását. Németország egyébként egyike volt azoknak az országoknak, amelyek elsőként ismerték el Koszovó államiságát.

A tárgyalások során a szerb államfő megerősítette, hogy országa teljes jogú tagságra törekszik az Európai Unióban, s ezt Belgrád stratégiai céljának nevezte. Német vendéglátója támogatásáról biztosította a szerb célkitűzést, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy ezt fokozatosan kell elérni. Az unió külügyminiszteri tanácsa egyébként a napokban utasította el egy Belgráddal való átmeneti kereskedelmi megállapodás hatályba lépését.

Merkel sürgette Szerbiát a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való fokozottabb együttműködésre a még szabadlábon lévő szerb háborús bűnösök kézre kerítése érdekében. A kancellár szerint az EU Radovan Karadzsics letartóztatása és a hágai törvényszéknek történt átadása után a másik fő bűnös, Ratko Mladics volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnok elfogását és Hágának történő kiadását várja.

Borisz Tadics egyébként a német egység napja alkalmából, október 3-án Berlinben rangos kitüntetésben részesül. A szerb államfő a német egység szimbólumának számító Quadriga-díjat kapja meg. A díjat egy tekintélyes, az európai egyesítést zászlajára tűző szervezet alapította, s a korábbi kitüntettek között volt egyebek között a Nobel-békedíjas Simon Peresz jelenlegi izraeli államfő, Helmuth Kohl, a német újraegyesítés kancellárja, valamint Viktor Juscsenko ukrán elnök.
Hirdetés