2008. augusztus. 06. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 06. 14:49 Világ

Egy lap szerint ötmillió dollárt kapott Karadzsics leleplezője

Ötmillió dollárt kapott az Egyesült Államoktól az az ember, aki elárulta, hol és hogyan bujkál Radovan Karadzsics - állította szerdán a Press című belgrádi újság nagyon jól értesült diplomáciai körökre hivatkozva.

A lap szerint a pénzt július 23-án, két nappal a volt boszniai szerb vezető letartóztatásának hivatalos dátuma után fizette ki a Reward for Justice (Jutalom az igazságért) nevű amerikai kormányzati program. A washingtoni külügyminisztérium által felügyelt szervezet egy a Brit Virgin-szigeteken vezetett bankszámlára küldte a pénzt, s a Press még az utalás számát is közölte. A lap értesülését az amerikai szervezetnél nem erősítették meg, a munkatársak csupán annyit mondtak, hogy sosem kommentálják a kifizetésekről szóló híreket. 

A Reward for Justice-t 1984-ben hozták létre, és internetes honlapjának állítása szerint az amerikai kormányzat egyik legértékesebb eszköze a nemzetközi terrorizmus ellen vívott harcban. Körözési listáján jelenleg 37 terrorista, 11 egykori iraki vezető, s két, a hágai Nemzetközi Törvényszék által keresett szerb háborús bűnös - Ratko Mladics és Goran Hadzsics - szerepel.

Saját bevallása szerint a program több mint 50 embernek 77 millió dollárt fizetett ki eddig olyan információkért, amelyek nemzetközi terrorista támadások megakadályozását tették lehetővé, illetve segítették ilyen jellegű korábbi támadások elkövetőinek felelősségre vonását.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.