2008. július. 25. 13:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. július. 25. 13:44 Világ

"Üsd az újságírót, üsd" - bojkottra készülnek az újságírók Szerbiában

Miután tegnap este több szerb fotóriportert és újságírót is megtámadtak a Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök letartóztatása miatt tiltakozó belgrádi tüntetők, az újságírók az erőszakos gyűlések bojkottját fontolgatják.

„Üsd az újságírót, üsd” – kiabálták szerda este Belgrádban a nacionalista tüntetők, s a felhívást hamarosan tettek is követték. A B92 független rádió és tévé operatőrje, Bosko Brankovics súlyos sérülést szenvedett, de kapott a Fonet hírügynökség egyik riportere is, akinek még a fényképezőgépét is darabokra zúzták (lásd a csatorna videóját).

Az ismert hírügynökségek és rádiók vezetői tegnap este közölték, ha a hatalom nem védi meg az újságírókat, nem számolnak be az erőszakba torkolló tüntetésekről, s fényképeket, videókat sem készítenek. „A legsötétebb milosevicsi időkben sem kellett attól félni, hogy valakit agyonvernek” – hangsúlyozta Zoran Sekulics, a Fonet igazgatója, aki szerint a tüntetők azért nem akarnak fényképre vagy videóra kerülni, mert nem akarják, hogy felelősségre vonják őket az elkövetett bűncselekmények – a rongálás, boltok kifosztása – miatt.

Ugyanezek a tüntetők vettek részt a februári zavargásokban is, amikor a nacionalisták Koszovó függetlenné válása és nemzetközi elismerése miatt vonultak a követségek elé.

Karadzsics visszaváltozása

Karadzsics egykor és tegnapelőtt.
© AP
Közben a 13 éve rejtőzködő Karadzsics ismét önmagává kezd válni: levágatta szakállát és bajuszát, rövidre nyíratta haját, s régi önmagára hasonlítva, önmagát védve szándékozik megjelenni a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. A törvényszéki fogdában már annak ellenére is kijelölték a 63 éves volt elnök szobáját – amelyben csak egy szék, egy asztal és egy ágy, valamint egy vécé van – hogy Belgrád hivatalosan még nem is döntött a háborús bűncselekményekkel vádolt pszchiáter-politikus kiadásáról. A szerb fővárosban úgy tudják, Karadzsics már a jövő héten Hágába kerülhet, s pere legalább egy évig tart majd.

A természetgyógyászként – Dragan Dabics álnéven rejtőzködve – dolgozó Karadzsics egyébként egyáltalán nem élt visszahúzódó életet, s gyakran megfordult a lakása közelében lévő „Bolondok háza” kávézóban. Törzshelyén Karadzsics vörös bort iszogatott, s ha jó kedve volt, szerb népzenét játszott. Bár felesége élt – állítólag semmit sem tudott uráról –, Karadzsics második családot alapított Belgrádban, s Mila nevű barátnőjét feleségeként mutatta be.

Az is kiderült, hogy Dabics valóban létező személy volt, s 1993-ban mint a boszniai szerb milícia tagja vagy mint szarajevói polgári személy vesztette életét. Ha a második verzió az igaz, akkor Karadzsics „álcáját” egy Karadzsicshoz hű orvlövész lőtte le a hírhedt „Orvlövész sugárúton”.

Németh András

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.