Börtönben tartaná egykori bajnokát az amerikai szövetség
Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége arra kéri George W. Bush amerikai elnököt, hogy ne adjon kegyelmet a márciusban bebörtönzött Marion Jones-nak.
Marion Jones összetörten. Bajnokból pária © AP |
Jonest januárban ítélték el, de korábban a sport berkein belül már megbüntették: megfosztották olimpiai és világbajnoki érmeitől, ezen kívül eltiltották az ötkarikás játékoktól.
A 32 éves futó tavaly október 5-én vallotta be, hogy – bár tudtán kívül – 1999-től két éven át doppingszereket használt. A sydneyi olimpián, valamint a 2001-es vb-n is remeklő klasszis – aki soha nem bukott meg a doppingvizsgálatokon –, a vallomással egy időben közölte, hogy visszavonul.
Az amerikai sztár Sydneyben megnyerte a 100 és 200 m-t, valamint a 4x400-as váltót, bronzérmes lett 4x100-as stafétával, valamint távolugrásban. Az edmontoni világbajnokságon második lett 100-on, és megnyerte a 200-at.