2008. április. 13. 13:47 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 13. 13:27 Világ

Sugárzó földet találtak Spanyolországban

Negyvenkét évvel az amerikai atomarzenál történetének legnagyobb balesete után radioaktív földdel teli gödrökre bukkantak Spanyolországban, a szerencsétlenség helyszínétől nem messze.


A több tonna szennyezett földet a délkeleti Almeria tartományban, Palomares falu temetője mellett találták két nagy gödörben, amelyeket amerikai katonák ástak még 1966-ban. Az El Pais című madridi lap beszámolója szerint a leletet most spanyol és amerikai szakemberek közösen vizsgálják.

1966. január 17-én a falunál lezuhant egy B-52-es bombázó, fedélzetén négy - nem kiélesített - atombombával. Három ért közülük földet. Nem robbantak fel, de kettő széthasadt és 220 hektárnyi talajt szennyezett radioaktív plutóniummal. Az amerikai kormány több mint egymillió tonna földet szállíttatott az Egyesült Államokba. A negyedik bomba a Földközi-tengerbe zuhant, a baleset utáni nyolcvanadik napon emelték ki.

Az amerikai hatóságok azt állították, hogy minden egyes kilogramm szennyezett földet elhordtak. Később kiderült, hogy ez nem igaz. Washington és Madrid aztán két éve megállapodott, hogy a radioaktív maradékot közösen ártalmatlanítják, de akkor még nem volt ismert, hogy pontosan milyen típusú és mennyi szennyezett anyag maradt a "takarítók" után.

A most felfedezett gödrök 30 méter hosszúak, 10 méter szélesek és 3 méter mélyek. A feltételezések szerint a sugárzó anyag tárolása céljából ásták az amerikai katonák nem sokkal azelőtt, hogy levonultak a terepről.

Az El País szerint a spanyol hatóságok tétlensége miatt fedezték fel csak most a sugárzó földdel teli gödröket. Egészen a legutóbbi időkig alig laktak a környéken, ezért nem is törődtek vele. A sugárzó földben 2004-ig salátát termeltek és el is adták, amit senki nem kifogásolt.

Végül csak a kilencvenes években kitört építkezési láz vezetett odáig, hogy a palomaresi temető körül is bevizsgálják a talajt. Az alig több mint ezer lakosú faluban mostanáig nem jegyeztek fel radioaktivitással összefüggésbe hozható megbetegedést.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.