2008. április. 10. 18:33 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 10. 18:25 Világ

A lengyel vezetés is bojkottálja a pekingi olimpia megnyitóját

Lech Kaczynski lengyel elnök nem vesz részt a pekingi olimpiai játékok megnyitóján - jelentette csütörtökön a Rzeczpospolita című újság.

Két héttel ezelőtt Donald Tusk lengyel miniszterelnök az európai kormányfők közül elsőként jelentette be, hogy a tibeti helyzet miatt távol marad a pekingi olimpia megnyitó ünnepségétől. Nem lesz jelen az eseményen a varsói kormány egyetlen minisztere sem.

A Rzeczpospolita szerint Tusk ugyanakkor nem tervez diplomáciai lépéseket annak érdekében, hogy közvetíthessen a kínai kormány és az emigráns tibeti vezetés képviselői között, holott közel 80 ezer lengyel írta már alá azt a felhívást, amelyben erre kérik a kormányfőt.

Lengyelország az Európai Unió részeként cselekszik, s egy ilyen kezdeményezéshez konszenzus kell - idézte a lap Ryszard Schnepf külügyminiszter-helyettes magyarázatát. Hozzátette ugyanakkor, hogy Radoslaw Sikorski külügyminiszter az uniós külügyminiszterek nemrég Brdóban tartott találkozóján "egyértelmű állásfoglalás" elfogadását javasolta az EU-nak a tibeti kérdésben, indítványát azonban elutasították.

Az Európai Parlament ezzel szemben csütörtökön a pekingi olimpiai megnyitó ünnepségének bojkottját javasolta az EU-tagállamok vezetőinek arra az esetre, ha nem kezdődik párbeszéd a kínai hatóságok és a dalai láma között.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.