2008. március. 11. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 11. 08:26 Világ

Újabb tanulmány: vegyszerek okozhatták az "öbölháborús szindrómát"

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy rovarirtó szerek és más vegyszerek együttes alkalmazása okozta az úgynevezett "öbölháborús szindrómát" az 1991-es iraki háborúban az amerikai katonák között, legalábbis az esetek egy részében - írta egy amerikai tanulmány szerzője.

A Kuvait iraki megszállás alóli felszabadítására indított rövid háborúban bevetett amerikai katonák harminc százalékánál jelentkeztek olyan egészségügyi panaszok - például fáradékonyság, emlékezetkiesés, izomfájdalom, alvászavarok - amelyeket később együttesen "öbölháborús szindrómaként" emlegettek. A tünetek sokféleségéből kiindulva azonban 2006-ban az amerikai nemzeti akadémia Orvostudományi Intézete arra a következtetésre jutott, hogy nem létezik az öbölháborús szindróma.

Egyes feltételezések szerint az idegfeszültség váltotta ki a tüneteket a katonáknál. A legtöbb tanulmány ezzel szemben már korábban is azt feltételezte, hogy többféle vegyszer együttes hatása áll a megbetegedések hátterében.

A kaliforniai egyetem egyik munkatársa, Beatrice Golomb hétfőn közzétett tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy többféle vegyszer (ideggázok hatásának semlegesítésére a katonáknak adott pyridostigmin bromid, a sivatagi legyek ellen nagy mennyiségben használt rovarirtók és a szarin ideggáz) együttes hatása okozta a tüneteket . "Nem mindegyik (...) betegségre, de néhányra, vagy talán az esetek többségére ez lehet a magyarázat" - mondta a kutató.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.