2008. március. 08. 18:14 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 08. 18:16 Világ

Lemondott a szerb kormányfő, jönnek a rendkívüli választások

A koszovói függetlenség és Belgrád Európai Unióhoz való közeledése ügyében támadt szerbiai kormányválság miatt szombaton gyakorlatilag lemondott Vojislav Kostunica kormányfő.

Vojislav Kostunica szerb kormányfő.
Feladta
© MTI/AP
A nacionalista vezető egyszersmind előre hozott parlamenti választások megtartására szólított fel. A koalíción belüli egység hiánya miatt a kormány képtelen a működésre – indokolta döntését Kostunica. A hét folyamán már jelezte, hogy súlyos válságban van a kormány és koalíciós partnereit közvetett módon azzal vádolta, hogy a Nyugattal való jó kapcsolatok ápolása érdekében feladják Szerb ia Koszovóra vonatkozó követelését.

Vojislav Kostunica szombat délután rendkívüli sajtóértekezletén kijelentette: „a kormánynak nincs egységes politikája egy, az ország jövőjéhez kapcsolódó fontos kérdést, Koszovót illetően. Egy ilyen kormány nem működhet tovább, ez a kormány vége, vissza kell adnunk megbízatásunkat a népnek”.

A kormányfő közölte, hogy hétfőre összehívta kormányát, döntsön a parlament feloszlatása, illetve az előre hozott választások ügyében. A maga részéről május 11-ét javasolta a választások időpontjául, amikor a tervek szerint a helyhatósági választásokat amúgy is tartják.

Azt elhárította, hogy hivatalosan lemondjon, mondván, hogy ezzel olyan eljárást indítana el, amelynek következtében csak később, május 11. után lehetne megtartani a választásokat.

A szerb kormány azután került válságba, hogy a koszovói vezetők február 17-én kikiáltották a többségében albánok lakta dél- szerb tartomány függetlenségét, Kostunica ugyanis élesen szembehelyezkedett az EU-hoz való közeledést szem előtt tartó Boris Tadic államfővel.

Tadic, noha elfogadhatatlannak nevezi Koszovó függetlenségét, hazáját integrálni akarja az unióba, amit Kostunica ebben a helyzetben tűrhetetlennek tart. Mindkét politikus pártja, a Kostunica vezette Szerb ia Demokrata Pártja (DSS) és Tadic Demokrata Pártja (DS) is a koalíció részese.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.