2008. január. 13. 11:51 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 13. 11:58 Világ

Japán rekord halálos ítéletekből

Minden eddiginél több, 46 embert ítéltek halálra a japán bíróságok tavaly - jelentették a helyi tájékoztatási eszközök.

A tavalyit megelőző évben, 2006-ban 44 halálos ítélet született. 2007-ben legkevesebb 106-an ültek siralomházban, ez is rekord 1980 óta, amikor először lettek nyilvánosak az ilyen adatok - közölte a Kyodo hírügynökség. Kilenc kivégzést hajtottak végre az ázsiai országban a múlt év folyamán, ami szintén a legnagyobb szám egyetlen évben 1980 óta. Tavaly decemberben kivégeztek három, gyilkosságért elítélt személyt, s az eddigi titkolódzást feloldó új politika jegyében ezúttal közölték a nevüket is.

Japánt, ama kevés fejlett demokratikus ország egyikét, ahol még van halálbüntetés, számos bírálat érte emberi jogi aktivisták, szervezetek részéről, amiért az igazságügyi minisztérium titokként kezelte a kivégzettek kilétét, és persze azért, mert még fenntartja a halálos büntetést.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.