hvg.hu: A Sátáni versekben Mahound (Mohammed próféta allegorikus alakja, aki miatt kiátkozták Rushdie-t - a szerk.) nem lát különbséget költők és utcalányok között. Mindkettő nehezen tanulható mesterség, és mindkettőnek gyönyörködtetés a célja. Mahound megöleti Baalt, a költőt és az örömnőket is. Van-e joga a vallásnak  illetve a politikának ítélkezni az irodalom felett?

Salman Rushdie: A vallási vezetők vagy éppen a politikusok általában rosszul ítélkeznek az irodalomról, annak ellenére, hogy ők is a valóságban nem létező dolgokkal foglalkoznak. Másrészt azonban azt gondolom, hogy az írók, a művészek nagyon is jól tudják megítélni a vallás és a politika dolgait.

hvg.hu: Ám miközben politikusok betilthatnak könyveket, a fordítottját nehéz elképzelni.

S. R.: Valójában ma már a politikusok sem tilthatnak be könyveket. Semmit nem lehet betiltani, mert másnap minden ott van az interneten. Azok az idők elmúltak. Ilyesmit már nem lehet megtenni.

hvg.hu: Meg tudná határozni az írók szerepét a világban?

S. R.: Nincs szerepük. Néha előfordult az emberiség történetében, hogy volt az íróknak szerepük. Például amíg létezett a Szovjetunió, időnként az írók azzá váltak, aminek Shelley nevezte őket: az emberiség el nem ismert törvényalkotóivá. Ilyenkor az író a kor lelkiismerete. Sok helyütt megtörténik ez, olyan időszakokban, amikor a zsarnokság elnyomta az igazságot. De amikor az élet rendes kerékvágásban van, nincs szerepe az íróknak. Mi csak írunk. És reméljük, a mű elnyeri az olvasók tetszését.

hvg.hu: Nagyon jól tájékozottnak tűnik a közép-kelet-európai dolgokban. A Sátáni versekben például még Szabó István Mephistóját is megemlítette. Van valami különös kötődése a térséghez?

S. R.: Valóban láttam a filmet Londonban, és nagy hatással volt rám. Ezért írtam bele a regénybe. Kapcsolatomat e térséggel nem nevezném különleges kötődésnek, de szeretem a térség irodalmát. Nemcsak a magyarországi irodalomra gondolok itt, hanem a cseh és a lengyel irodalomra is. És ha van olyan irodalmi szöveg, ami „behúzza” az olvasót, ami külön irodalmi világot jelent, akkor az ember érdeklődni kezd, mi van mögötte, milyen az a való világ, amit a szerzők ábrázoltak.

hvg.hu: Új regényének hősei egy alkalommal tisztázzák, ki mit tart tíz legkedvesebb filmjének. Önnek ki a legkedvesebb szerzője?

S. R.: Élő vagy holt? Nem is tudom. Attól függ, milyen hangulatban vagyok. Unalmasnak hangozhat, ha azt mondom, Shakespeare, de hadd mondjam el, miért választom mégis őt. Azt hiszem, egyik legnagyobb tette, hogy megmutatja, egy irodalmi mű mennyire sokoldalú lehet. Ha megnézzük a Hamletet, az részben politikai darab, részben szerelmi történet, részben kísértethistória, részben komédia, és ez az egész összekeveredik. Azt hiszem, hogy Shakespeare azt mondja az olvasónak: ha megtaláljuk a megfelelő hangot, az irodalmi mű minden lehet: komédia, tragédia, történelem, szerelem, az egész együtt és egyszerre. És ez megihleti az embert, mert azt jelenti, áttörhetünk ezeken a kategóriákon. Nagy szabadság, amivel az angol írók Shakespeare örököseként élhetnek.

hvg.hu: Regényeiben sorra bukkannak fel hasonló karakterek, nevek, sorsok. Shiva őrnagynak Az éjfél gyermekeiben és Gabriel Farishtának a Sátáni versekben érdekes közös hobbija van: olyan nőket csábítanak el, akiknek férje éppen svéd golyóscsapágyakat szerez be. Solanka professzor és Sri Srinivas két külön világban egyaránt babagyártók, és még sorolhatnám. Lehetséges, hogy van egyfajta Rushdie-kód?

S. R.: Valóban? A Shiva-Farishta dologra nem emlékeztem, de ha az íróembernek kell egy karakter, például egy művészettörténész, és szerepel már egy korábbi regényében, akkor felhasználja. Igen, lehetséges, hogy van ilyen, hogy az újjászületés működik irodalmi szinten is. A figyelmes olvasók majd kiderítik.

hvg.hu: Az irodalmi Nobel-díjat ön többszöri jelölés után sem kapta meg; sokan kétségbe vonják a bírálóbizottság ízlését, és/vagy bátorságát. Nem érez csalódást?

S. R.: Mit mondhatnék? Jó érzés, ha az embert elismerik, én is kaptam már néhány díjat, de soha nem vártam egyiket sem. Az a jó, ha az ember nem számít rá. Azok boldogtalanok az irodalmi díjak miatt, akik csak ülnek és várják, hogy kitüntessék őket. Úgy gondolom, az idei díjazott, Doris Lessing nem várta ezt a díjat, és ez nagyszerű! Kiváló, irodalommal telt élete volt. És a díj szép. De nem lehet cél.

hvg.hu: Indira Gandhi beperelte önt Az éjfél gyermekei című munkája miatt, amelyben negatívan ábrázolja őt. Még a per előtt, Margaret Thatcher akkori miniszterelnök meghívására sem volt hajlandó találkozni India első asszonyával. De ő legalább olvasta a könyvét. Gondolja, hogy akik a Sátáni versekért elítélik, olvasták?

S. R.: Többségük nem olvasta. Szerintem ez nem szerencsés dolog. Ha megnézzük a betiltott könyvek történetét, szinte mindig ez a helyzet: azok, akik üldözik, betiltják, kiátkozzák a könyvet, maguk nem olvasták. Amikor James Joyce-t istenkáromló és pornográf írónak nevezték, nyilvánvaló volt, hogy senki nem olvasta ezeket a rendkívül non-pornográf könyveket. Joyce nagyon nagy író volt, de a művei nem okoznak nemi izgalmat, illetve nem nemi izgalom az, amit okoznak. Tudja, amikor Nabokovot pedofíliával vádolták, mert olyan főhősről írt, aki kiskorú lányba volt szerelmes, teljesen egyértelmű volt, hogy nem olvasták a Lolitát. Úgy tűnik, ez a dolgok rendje: akik megtámadnak egy irodalmi művet, nem veszik maguknak a fáradságot, hogy el is olvassák.

hvg.hu: Betiltott könyvek szempontjából jó társaságba került.

S. R.: Igen, remek ez a társaság. Amikor Byron megírta a Don Juant, egyik kortársa azzal támadta, hogy ez a könyv olyan perverz és istenkáromló, hogy Sátáni verseknek kéne nevezni. Igaz történet.

hvg.hu: Sok közös vonás van ön és Joyce között. Csend, száműzetés, fortély.

S. R.: A száműzetés már nem az igazi. Voltaire azt mondta, az írónak államhatár közelében kell élnie, hogy időben átléphesse, ha komoly bajba kerül. Természetesen ennek a régiónak a történelmében sem ismeretlen ez a dolog. De manapság, ha valakit nagyon meg akarnak találni, utána mennek. Szóval a száműzetés sem működik igazán. A csend… hát, igen, igyekeznek elhallgattatni a nemkívánatos szerzőt, de éppen elhallgatni nem szabad. Marad a fortély.

hvg.hu: Ön most nyugodt és békés életet él?

S. R.: Olyan nyugodt és békés életet élek, amilyet az tud élni, aki megpróbál könyveket írni. Kívülről nyugodt és békés tevékenységnek tűnik: az ember ül az íróasztalnál, és dolgozik. De többnyire ez egyáltalán nem nyugodt és békés tevékenység.

hvg.hu: Annak idején a Britannián belüli birodalom (The Empire within Britain) című esszéjében ön az angliai rasszizmusról és idegengyűlöletről írt, és ez több regényében is megjelenik.

S. R.: Nagyon más most a helyzet. Ezt a hetvenes években, a nyolcvanas évek elején tapasztaltakról írtam. Akkoriban olyan mélyen éltek a faji előítéletek hogy fel kellett szólalnom ellenük. Mostanra a nagy nem-fehér, ázsiai és fekete közösségek nagymértékben integrálódtak. Ők a többség. Ezt láthatjuk bármelyik iskolai játszótéren: ki kivel játszik, ki kivel jár. Minden korábbinál átjárhatóbbak a faji határok. De van egy elenyésző kisebbség, nagyon konzervatív muzulmán csoportok, akik elkülönítik magukat olyan közösségekbe, amelyeknek nagyon kevés kapcsolatuk van az ország többi részével. Éppen ezek a zárt közösségek azok, amikből az erőszak kiindul. Ezt felismerte maga a muzulmán közösség is. Harcolnunk kell az elkülönülés ellen.

hvg.hu: Elég sok erőszak történik mostanában a Mindenható és a Könyörületes nevében. Lehet az iszlám békés?

S. R.: Az iszlám gyakran és sokáig békés volt. Éppen erről írtam új regényemben, egy olyan muszlim világról, ami nemcsak a békésségéről volt híres, hanem arról is, hogy együtt tudott élni más kultúrákkal, más vallásokkal. Kasmírban harmóniában éltek a muszlimok, hinduk, szikhek. Ami nem volt tökéletes, mert emberi lények vagyunk, és semmi sem tökéletes. De sokáig működött. És ez egyben azt is példázza, hogyan lehet ezt a kultúrát elpusztítani és ellentétére, tükörképére fordítani, az erőszak világává tenni.

hvg.hu: A regényében Mahound, alias Mohamed prófétához intézett kérdést aktualizálva: mi történik a világgal, ha az iszlám terroristák győznek?

S. R.: Attól függ, mit értünk győzelem alatt. Ha az iszlám terror győzne, ha az egész Föld tálibbá válna, akkor az általunk jelenleg ismert szabadság véget ér. De nem hiszem, hogy ez megtörténik. Ez lehetetlen. Az a helyzet, hogy azokban az országokban, ahol a szélsőséges iszlám teret nyert, ahol a legerősebb, ott szinte azonnal meggyűlölik. Ha megnézzük Iránt, az ajatollah uralmát, és ami az után jött, a tálibok Afganisztánját, Algériát a szélsőséges iszlám FIS hatalma alatt, azt látjuk, hogy ezekben az országokban az emberek elkezdték gyűlölni a rendszert, a radikálisokat. Ezért nem győzhet az iszlám terror. Mert valahányszor uralomra kerül, az emberek rájönnek, hogy tulajdonképpen utálják. Ezért véleményem szerint e rezsimeknek nem sok idejük van. Ez nem jelenti azt, hogy egy-két év alatt végük lesz. De a világ nagyon gyorsan változik, politikai és technológiai szinten egyaránt soha nem látott ütemű változásokat élünk. Semmi sem tart örökké. A Szovjetunió uralma hetven évig tartott. Történelmi léptékkel mérve egy szemvillanás volt.

Merchant Réka

Nyitókép: Salman Rushdie egy budapesti könyvesboltban dedikál 2007-ben / Stiller Ákos