2007. december. 30. 11:16 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 30. 15:06 Világ

Bhutto támadóiról készült fotókat mutattak be

Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető feltételezett támadóit ábrázoló fényképeket közölt vasárnap a Dawn News pakisztáni televízió.

© MTI
Az egyik fényképen két férfi látható a csütörtöki nagygyűlésre összegyűlt tömegben: egy napszemüveget, fehér inget és sötét mellényt viselő fiatalember, mögötte pedig egy másik, fehér fejkendős férfi látható. Két további fényképen a napszemüveges férfi pisztolyt fog a politikus asszonyra, aki éppen elhagyja gyűlést. A férfi mintegy három méterre áll a Bhuttót szállító autótól.     

A Dawn News feltételezése szerint az első fotón látható fejkendős férfi hozhatta működésbe a robbanószerkezetet, miután három lövést leadtak a politikus irányába. A pakisztáni televízió egy amatőr fotóstól kapta a bemutatott három fényképet.

Név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselők szerint a pakisztáni kormány egyeztetéseket kezdett más államokkal arról, hogyan lehetne leghatékonyabban lefolytatni a merénylettel kapcsolatos nyomozást. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik tisztviselője szerint Pakisztán jelenleg három különböző vizsgálatot folytat Bhutto meggyilkolásával kapcsolatban, és az ország vezetősége meg akarja várni ezek eredményét, mielőtt esetleg hivatalosan nemzetközi segítséget kérne az ügy felderítéséhez.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.