2007. december. 26. 15:39 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 26. 15:21 Világ

Oroszország fegyvert szállít Iránnak

Oroszország S-300-as légvédelmi rendszert szállít Iránnak – jelentette be szerdán az iráni védelmi miniszter. Az ügylet arról tanúskodik, hogy a két ország katonai együttműködése egyre szorosabb.

„Oroszország egy már régebben megkötött szerződés alapján szállítja az S-300-as légvédelmi rendszert Iránnak. A szállítás időpontját később jelentjük be” – mondta Mosztafa Mohammad Nadzsar, akit több iráni médium is idézett. A miniszter arról nem beszélt, hogy a támadó repülőgépek elleni rakétákból álló, új fejlesztésű rendszerből hányat szállít Moszkva Teheránnak.

Oroszország egy 2005 decemberében megkötött, 700 millió dollár értékű szerződés alapján az idén leszállított Iránnak 29 TOR-M1 légvédelmi rakétarendszert, ami bírálatot váltott ki a nyugati országokból, amelyek azzal vádolják Iránt, hogy titkon atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik.

Hirdetés