A szomszédból nézve jók a szlovák-magyar kapcsolatok
A szlovák-magyar kapcsolatok megromlásáról szóló értelmezésekkel ellentétben a két ország viszonyának valós képe mást bizonyít – jelentette ki kedden a szlovák külügyminiszter.
A szlovák diplomácia idei munkáját értékelő nyilatkozatában Ján Kubis azt mondta, Szlovákia arra törekszik, hogy jó legyen a viszonya Magyarországgal. „Noha egyes kérdésekben lehetnek köztünk ellentétek és képződhetnek problémák”, a valóság mást bizonyít, mint amit egyesek állítanak – idézte a TASR szlovák állami hírügynökség bővebb kifejtés nélkül a külügyminiszter évértékelő véleményét.
A nyilatkozat további magyar vonatkozású részében Kubis azt a körülményt emelte ki, hogy 2007 első félévében Szlovákia töltötte be a visegrádi országok soros elnöki posztját, amikor is a tagországok miniszterelnökeinek pozsonyi csúcsértekezletét követően Robert Fico szlovák és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök kétoldalú találkozót tartottak, s „ez a kölcsönös magyar-szlovák viszony megerősítésében, a további együttműködés elmélyítésében jelentős tényező volt”.
Hasonlóképpen jók Szlovákia egyéb szomszédkapcsolatai, amelyek közül azonban különösképpen kiemelkedik Pozsony és Prága jó viszonya. Kubis szavai szerint a most záruló év a szlovák külpolitika szempontjából különösen sikeres volt, és az ország nemzetközi megjelenítése, láthatóvá tétele ugyanígy kedvezően értékelhető. Mindent egybevetve „a nagy pozitívumok tekintetében egyértelműen óriási túlsúllyal bírunk” – fogalmazott a szlovák diplomácia vezetője.