2007. december. 17. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 17. 16:31 Világ

Putyin a kormány élére áll, ha Medvegyev lesz az elnök

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy kész a kormány élére állni, amennyiben Dmitrij Medvegyev jelenlegi első miniszterelnök-helyettest megválasztják államfővé.

Putyin az Egységes Oroszország párt kongresszusán formálisan is javasolta Medvegyev jelölését az elnöki tisztségre. Kivételesen őszinte és tisztességes embernek nevezte, s teljes felelősséggel állította: a 42 éves politikus életében a legfőbb prioritás az állam és polgárai érdekei.

Putyin kijelentette: ilyen embernek nem szégyen átadni az ország irányítását, Oroszország sorsát. Egyben jelezte: nem szándékozik változtatni a hatalom megosztásán az elnök és a kormányfő között.

Az elnök hangsúlyozta: amennyiben Oroszország állampolgárai bizalmat szavaznak Dmitrij Medvegyevnek és megválasztják elnökké, kész vállalni a kormányfői tisztséget. A kongresszus 478 szavazattal, egyetlen ellenszavazattal megszavazta Medvegyev jelölését.

Borisz Grizlov, a párt elnöke nagyrabecsüléséről biztosította Vlagyimir Putyint - aki vállalta, hogy a párt listáját vezeti a december 2-i választásokon, majd lemondott képviselői mandátumáról -, s kijelentette: a párt Oroszország vezető politikai erejévé vált.

Dimitrij Medvegyev hangsúlyozta, hogy erősíteni kell Oroszországnak a világban betöltött különleges vezető szerepét. E terveket csakis szerzőjükkel - Vlagyimir Putyinnal - együtt lehet megvalósítani - tette hozzá. 

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.