2007. november. 25. 15:16 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 25. 15:17 Világ

Bhutto képviselőjelölt, Sarif otthon

Hétévi száműzetés után visszatért Pakisztánba Navaz Sarif volt miniszterelnök. Benazir Bhutto volt miniszterelnök pedig bejegyeztette parlamenti képviselőjelöltségét Karacsiban.

Bhutto a dél-pakisztáni nagyváros egyik szavazókerületében kíván indulni a parlamenti választásokon, és jelöltségét ma jegyeztette be - közölte a helyi választási bizottság névtelenül nyilatkozó egyik vezetője. A volt kormányfő csütörtökön engedélyezte az általa vezetett Pakisztáni Néppárt (PPP) tagjainak, hogy induljanak a január 8-i nemzetgyűlési és tartományi gyűlési választásokon, és jegyeztessék be jelöltségüket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bármikor visszavonhatja döntését, és a választások bojkottálása mellett dönthet.

Benazir Bhutto igyekszik szövetségbe tömöríteni Pervez Musarraf államfő ellenzékét, és követeli, hogy az elnök még a választások előtt oldja fel a november 3-án bevezetett rendkívüli állapotot. Több politikai párt azonban már a választások bojkottja mellett döntött, miközben a Pakisztáni Néppárt, amely az ellenzék legnagyobb pártja, még ingadozik. Bhutto vasárnap értésre adta, hogy a választásokon való részvétel felé hajlik, mert így legalább megnehezítik a Musarrafot támogató párt dolgát.

Eközben Szaúd-Arábiából hazatért Navaz Sarif. A volt miniszterelnököt, a Pakisztáni Muzulmán Liga vezetőjét és több családtagját szállító különgép a pakisztáni Lahor nemzetközi repülőterén szállt le. Sarif - akit Pervez Musarraf hadseregtábornok (későbbi államfő) 1999-ben vértelen puccsal eltávolított posztjáról, majd egy évvel később szaúdi száműzetésbe kényszerített - idén szeptemberben már megkísérelte a hazatérést, de órákon belül kitoloncolták az országból. Ezúttal viszont Musarraf vonakodva ugyan, de beleegyezett, hogy Sarif hazatérjen és vezesse pártját a január 8-i általános választásokon.

Benazir Bhutto - nyolcévi önkéntes száműzetés után - október 18-án tért vissza Pakisztánba, hogy személyesen irányítsa pártjának választási kampányát. Bhutto annak ellenére vállalta a visszatérést, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő több szélsőséges csoport öngyilkos merénylettel fenyegette meg.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.