2007. november. 22. 22:41 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 22. 22:43 Világ

A Nemzetközösség felfüggesztette Pakisztán tagságát

A Nemzetközösség felfüggesztette Pakisztán tagságát - jelentette be csütörtök este a szervezet főtitkára Kampalában.

Don McKinnon az ugandai fővárosban tartott sajtóértekezletén emlékeztetett, hogy az 53 országot tömörítő nemzetközi szervezet e hét csütörtökéig adott határidőt Pervez Musarraf pakisztáni elnöknek a november elején bevezetett rendkívüli állapot feloldására. Mivel ez nem történt meg, a szervezet miniszteri akciócsoportja meghozta a döntést az ázsiai ország tagságának felfüggesztéséről. A lépés alig néhány órával azt megelőzően született, hogy az ugandai fővárosban pénteken megkezdődik a Nemzetközösség állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete.

A pakisztáni külügyminisztérium korábban bejelentette, hogy Mohammed Mian Szumro ügyvivő miniszterelnök még kedden telefonon beszélt Gordon Brown brit kormányfővel, és a döntés "kisebb halasztását" kérte a  szervezettől.  Az ügyvivő pakisztáni kormányfő brit kollégájának kifejtette, hogy nem lenne szerencsés, ha a Nemzetközösség elsietett döntést hozna a pakisztáni tagságról, és szorgalmazta, hogy a szervezet küldjön delegációt az országba, tájékozódni a helyzetről.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.