2007. október. 16. 19:08
MTI
Utolsó frissítés: 2007. október. 16. 19:13
Világ
Putyin nem készül újabb mandátumra
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette kedden, hogy a 2008 márciusi elnökválasztás után is "hasznos akar lenni az orosz nép számára", de híreszteléseknek minősítette azokat a feltevéseket, hogy harmadik elnöki mandátumra készül pályázni.
A teheráni látogatáson tartózkodó orosz államfő hangsúlyozta: most (2008-ban) semmiképp sem indul, mert - mint mondta - tiszteletben tartja az alkotmány betűjét és szellemét, amely nem engedi meg, hogy két egymás utáni elnöki mandátumát követően harmadikra is pályázzon. "Pillanatnyilag ezek csak híresztelések" - felelte arra a kérdésre, hogy esetleg később, talán 2012-ben újra indulna elnökválasztáson. "Később ugyan elméletileg lehetséges volna egy újabb mandátum a törvény szerint, de a világ és Oroszország olyan dinamikusan fejlődik, hogy nem szívesen vetítenék előre (ilyen későbbi fejleményeket)" - mondta, hozzátéve: "ott szeretnék lenni (az elnökválasztás után), ahol hasznos lehetek az orosz népnek".
Október elsején Putyin bejelentette, hogy ő fogja vezetni a Kremlhez hű Egységes Oroszország listáját a decemberi törvényhozási választásokon, és azt sugallta akkori nyilatkozatában, hogy esetleg ő lehet az ország új miniszterelnöke a választások után.
Az orosz-iráni nukleáris szerződés ügyéről szólva az orosz államfő nem volt hajlandó konkrét dátumot megnevezni arra nézve, mikor helyezi üzembe az orosz építő Irán első nukleáris erőművét. Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfővel folytatott tárgyalása után kijelentette, hogy néhány módosítást kell végrehajtani az egymilliárd dollár értékű orosz-iráni szerződésben, hogy tisztázhatók legyenek bizonyos nézeteltérések a felek pénzügyi és egyéb kötelezettségeit illetően. Nem kívánt ígéretet tenni arra nézve, hogy az orosz fél befejezi a busehri atomerőmű építését, mielőtt (májusban) lejár elnöki megbízatása, de kijelentette, hogy Oroszország nem fogja megszegni kötelezettségeit.
Megfigyelők szerint Putyin óvatos fogalmazása azt sejteti, hogy az orosz államfő egyfelől igyekszik megőrizni Oroszország és Irán gyümölcsöző kapcsolatait, másfelől nem akarja felingerelni a Nyugatot. Ha ugyanis világos ígéretet tenne a nukleáris üzem építésének befejezésére, azzal felbátorítaná Iránt, és megnehezítené az iráni atomprogrammal kapcsolatos válság megoldását célzó nemzetközi tárgyalásokat.
Az amerikai-orosz viszonyban feszültséget keltő amerikai rakétavédelmi program témájára térve az orosz elnök azt mondta iráni újságíróknak, hogy "bizonyos változást észlelt" az amerikai álláspontban, és hogy Moszkva folytatni kívánja a párbeszédet Washingtonnal. Részleteket nem közölt, de tény, hogy Putyin a múlt hét végén Condoleezza Rice amerikai külügy- és Robert Gates védelmi miniszterrel tárgyalt Moszkvában.