2007. október. 10. 16:35 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 10. 16:37 Világ

A rendőrség törte rá az ajtót a lázadó apácákra

A lengyel rendőrség szerdán nagy erőkkel eltávolította a Visztula menti Kazimierz Dolny zárdájában két éve magukat elsáncoló volt apácákat, akik fellázadtak feljebbvalóik és a Vatikán döntése ellen, és akiket ezért még tavaly decemberben kizártak a rendből.

A Betániai Család Nővéreinek Kongregációjához tartozó 65 apáca 2005-ben nem fogadta el főnöknőjük, Jadwiga Ligocka leváltását, és azóta elbarikádozták magukat történelmi múltú épületükben, elvágva minden kapcsolatot a külvilággal.

A lublini székhelyű kongregáció vezetése azzal vádolta a főnöknőt, hogy viselkedése eltért a megengedettől, saját állítólagos látomásai alapján hozta döntéseit, és hogy olyan jelölteket fogadott apácának, akiket jellemük és személyiségük nem tett alkalmassá a rendi életre. 2005 augusztusában új főnöknőt neveztek ki a kolostor élére Barbara Robak személyében.

Ligocka nem engedelmeskedett a döntésnek, és az apácák, valamint a jelöltek és novíciák egy része (akik még nem tették le fogadalmukat) mellé állt. A lázadó apácákhoz csatlakozott egy rendjéből szintén kizárt ferences szerzetes, Roman Komaryczko is. A papok és szülők által kezdeményezett párbeszéd nem vezetett eredményre, ezért a Szentszék tavaly decemberben rendeletet adott ki, melynek értelmében az engedelmességi fogadalmukat megszegő nővéreket kizárták a rendből.

2007 tavaszán Pulawy város bírósága elrendelte, hogy október 10-ig távolítsanak el mindenkit a kolostorból. Szerdán reggel egy igazságügyi végrehajtó jelenlétében törték be a kolostor bejáratát. A több mint 150 rendőr mellett, akiknek többségét női egységekből vezényelték a helyszínre, pszichológusok, orvosok, tűzoltók és az egyházat, valamint a hatóságokat képviselő tárgyalók érkeztek Kazimierz Dolnyba. Az épületben a rendőrök gitárkísérettel éneklő apácákat találtak, mások viszont szitkokkal fogadták őket. Egy nőt egy nyolc hónapos csecsemővel együtt mentőautón szállítottak el (az asszony nem volt apáca, férjével és kéthónapos csecsemőjével együtt két hete tartózkodott ismeretlen okból a kolostorba). A Betániai Család Nővéreinek Kongregációját 1930-ban hozták létre Lengyelországban, a kapucinus rend részeként.

Tadeusz Pieronek püspök szerint a karhatalommal történt kilakoltatás elkerülhetetlenné vált a lázadó apácák hajthatatlansága miatt. Elismerte, hogy az ilyen események ártanak a katolikus egyház tekintélyének Lengyelországban, ahol tudomása szerint ilyen esemény eddig még soha nem történt.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.