Az iraki biztonsági erők felkészületlenek
Az iraki biztonsági erők még felkészületlenek - állapította meg egy friss washingtoni tanulmány, amely szerint az arab ország katonasága és rendőrsége 12-18 hónapon belül valószínűleg nem lesz képes a biztonsági feladatok átvételére.
A bagdadi rendőrség és az ország belügyminisztériumának működését viszont aggasztó rendellenességek jellemzik. A főváros rendőri egységei erőtlenek, rosszul felszereltek, soraikba beférkőztek a milíciák tagjai. A belügyminisztérium pedig csak elnevezésében minisztérium, valójában egy felekezeti alapon megosztott, hatástalan, rossz vezetésű intézmény - olvasható a jelentésben.
"Összességében az iraki biztonsági erők a következő 12-18 hónapban nem fogják tudni önállóan ellátni az alapvető biztonsági feladatokat" - állapította meg a szakértői csoport. Jones tábornokot, aki azelőtt az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoki tisztét töltötte be, csütörtökön hallgatja meg a kongresszus.George Bush amerikai elnök hétfőn váratlan látogatást tett Irakban, ahol közölte, hogy elképzelhetőnek tartja az amerikai csapatok létszámának csökkentését. Mint mondta, az iraki biztonsági
szintet esetleg a jelenleginél kisebb számú erővel is fenn lehet tartani, amennyiben a sikerek folytatódnak. Szerdai washingtoni lapjelentések szerint Bush idén legfeljebb kozmetikai jellegű létszámcsökkentést jelenthet be.