Ségolene Royal visszatért
Két hónapnyi hallgatás után visszatért a politika színpadára Ségolene Royal, a francia elnökválasztás szocialista párti vesztes jelöltje, aki első beszédében pártjának mélyreható megújítását szorgalmazta, s bírálta Nicolas Sarkozy államfő és a kormány politikáját.
A bretagne-i Melle-ben szombaton tartott pártgyűlésen Royal világossá tette, hogy reményei szerint ő lesz a következő, 2012-es választáson is pártja elnökjelöltje.
A szocialista párt vezetői a jövő hét végén ülnek össze, hogy levonják a harmadik egymás követő elnökválasztási vereség tanulságait. Francois Hollande jövőre távozik a pártelnöki tisztségből. A legfrissebb felmérés szerint a francia szavazók egyharmada Dominique Strauss-Kahn volt pénzügyminisztert látná legszívesebben a párt élén, 15 százaléka pedig Royalt.
Royal csalódást keltőnek nevezte a Sarkozy hivatalba lépését követő első száz nap gazdasági mutatóit, szerinte még csak el sem indította a kormány a gazdaság fellendítését célzó reformokat. Volt ellenfele javára írta, hogy "őszintén akarja a reformokat", de hangsúlyozta, hogy a reformok bejelentése nem egyenértékű azok végrehajtásával. Úgy vélte, hogy a jelenlegi kormányzati politika nem készíti fel Franciaországot és a franciákat a globalizáció kihívásaira.
A szocialista politikus éles szavakkal illette Sarkozy külpolitikáját, megemlítve az államfő júliusi dakari beszédjét, amelyben szerinte Sarkozy megalázó kijelentéseket tett az afrikai emberekről, és leckéztette őket a kormányzásból. Sajnálatosnak nevezte, hogy Sarkozy augusztusi amerikai látogatásán egyedül George Bush elnökkel találkozott, külügyminiszterét, Bernard Kochnert pedig egy rosszul előkészített látogatásra küldte el Bagdadba.