2007. július. 07. 17:11 Utolsó frissítés: 2007. július. 07. 17:18 Világ

Venus Williams nyerte Wimbledonban a női egyes versenyt

Venus Williams nyerte a női egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a döntőben két játszmában legyőzte a francia Marion Bartolit. Az amerikai klasszis negyedik wimbledoni és hatodik Grand Slam-győzelmét könyvelhette el egyesben.

Venus Williams. Negyedszer is
bajnok lett Wimbledon gyepén
© MTI
Venus Williams villámrajtot vett, a második játékban brékelte Bartolit és 3:0-ra elhúzott. A torna meglepetésembere, aki korábban legyőzte a szerb Jelena Jankovicot és az első helyen kiemelt belga Justine Henint is, nem adta fel: hozta a saját adogatását, majd a következő gémben visszavette az elveszített szervát, ezzel 3:2-re szépített, majd ki is egyenlített. Kezdődhetett minden elölről. A folytatásban azonban megremegett a francia keze, 5:4-nél két játszmalabdához jutott az amerikai. Az elsőt még hárította Bartoli, a másodikat azonban már értékesítette Venus Williams és 45 perc alatt megnyerte a nyitó szettet.

A tengerentúli játékos a második felvonás (45 perc) első játékában – óriási csatában – brékelte riválisát, majd 3:0-ra elhúzott. A francia fáradni látszott, ráadásul a talpán keletkezett csúf vízhólyagok miatt ápolást is kért. Az alkalmat Venus Williams is kihasználta: neki a combját kezelte az orvos. A kényszerszünet után szépített Bartoli, ám riválisa biztosan hozta a szerváját (4:1), sőt óriási küzdelemben ismét brékelte a franciát és már a negyedik wimbledoni sikeréért adogathatott. Az utolsó gémben Venus Williams két meccslabdához jutott: az elsőt még hárította Bartoli, ám a másodikkal, egy bombaerős adogatással már nem tudott mit kezdeni.

A 27 éves amerikai csillag ezzel negyedszer (2000, 2001, 2005, 2007) nyerte meg a füvespályás Grand Slam-tornát, 2002-ben és 2003-ban pedig csak a fináléban kapott ki, mindkétszer húga, Serena bizonyult jobbnak nála.

Eredmény, női egyes, döntő: V. Williams (amerikai) – Bartoli (francia) 6:4, 6:1

Korábban a férfi egyesben a világelső svájci Federer a francia Gasquet ellen diadalmaskodott 7:5, 6:3, 6:4 arányban. A másik ágon a spanyol Nadal elleni mérkőzést a szerb Djokovic 3:6, 6:1, 4:1-nél sérülés miatt feladni kényszerült. Így létrejött a világranglista első két helyezettje közötti álomdöntő, amelyet holnap kora délután játszanak.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.