Meddig vállalja Robert Fico Ján Slotát?
Nem sokkal azután, hogy Robert Fico egy évvel ezelőtt a szélsőségesen magyarellenes Ján Slotával és az egykor szintén ökölrázó nacionalista Vladimír Meciarral alakította meg Szlovákia jelenlegi kormányát, az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) felfüggesztette a Fico vezette Smer ESZP-tagságát. Fico azonban azóta is kitart Slota mellett.
Jan Slota |
Az ok azonban korántsem Slota vulgáris nacionalizmusa, hanem a katonai hírszerzés vezetőjének széke, amelyre Slotáék és Meciarék egyként igényt tartanak - miként Fico is. Márpedig Fico az erősebb. Hogy meddig, azt sejteni sem lehet. De hogy senki se hagyatkozzék sejtelmekre: Fico a minap azt is mondta, hogy ha rajta múlna, kieszközölné, hogy minden kormányfő megbízatási ideje csak egy ciklusra, négy évre szóljon. Hozzátette: pontosan tudja, mit tesz majd 2010-ben, mert nem szeretné úgy végezni, mint a korábban két cikluson át kormányzó jelenlegi ellenzék.
Itt léptek ismét képbe a mélyen hazafias és keresztény érzelmű Kereszténydemokrata Mozgalom (KSH) korifeusai, akik az előző kormányból közel nyolc év kormányzás után kilépve előidézték a rendkívüli választásokat, Fico győzelmét. A KDH minap újraválasztott elnöke, Pavol Hrusovsky a minap arról beszélt: ideje lenne megtalálni a módját, hogyan lehetne átcsábítani a kereszténydemokrata arcvonalba Ján Slota választóit. Mert hogy sok bennünk a közös - így Hrusovsky, de hozzátette: persze az elhódítandó SNS-híveknek másféle hazafias politikát kellene kínálni, mit amilyent Slotától kapnak. Kifejtése szerint ez "nem a nemzetiségek elleni támadásokban, hanem a szlovák érdekek hangsúlyosabb védelmében" nyilvánulna meg az unió területén. Hrusovsky persze jól tudja: Slota köré az ország választóinak az a 12 százalékos rétege verbuválódott, akiknek a szemében a hazafiság nem több és nem kevesebb a vegytiszta magyargyűlöletnél.
Nagy bajban vannak a szlovák kereszténydemokraták. Annak reményében ugrottak ki a magyarokkal együtt kormányzó Dzurinda-kabinetből, hogy hálából majd Fico a kegyeibe fogadja őket, amiért alásegítették a miniszterelnöki széket. Ficónak azonban jobban kellettek a Slota-féle nacionalisták, akiktől a jövőben sem kíván szabadulni. Borítékolni lehet, hogy akár pártja ESZP-tagságát is kész lesz feláldozni Slotáért, akivel kitöltheti a hátralevő három évét.
Hazájában Robert Fico minden idők legnépszerűbb szlovák politikusa. Ugyanez mondható el a pártjáról is. Koalíciós partnere, az "államalapító" Vladimír Meciar ilyen népszerűségről a legjobb éveiben sem álmodozhatott. Ficónak elsősorban a Meciar ravaszságában rejtőző, soha ki nem számítható veszélyek semlegesítéséhez van szüksége Slotára és annak választóira, azokra, akikről a kereszténydemokraták hiábavalóan ábrándoznak, s akiket Slotától csak Meciar lenne képes elhódítani. Meciar csak a megfelelő alkalomra vár - türelmesen. Mert az izgága Meciar már megtanulta: a politikus legfőbb erénye a türelem.