2007. június. 14. 12:51 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 14. 12:58 Világ

Civileket öltek meg az orosz katonák. Parancsra tették?

Kilenctől 14 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt négy orosz katonát csütörtökön az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság hat csecsen civil megöléséért.

A döntés két felmentő ítélet után született meg, mivel a magasabb szintű bíróságok kétszer is új eljárást rendeltek el az ügyben. A vádlottak közül hármat távollétükben ítéltek el, mivel ők az ügy áprilisi meghallgatása óta szökésben vannak.

Az Ulman-ügyként ismertté vált esetet nagy figyelemmel követték a háború dúlta Csecsenföldön, mivel sokakat felháborított, hogy senkit sem ítélnek el annak a hat csecsen civilnek a haláláért, akiket 2002 januárjában lőttek le, amikor teherautóval elhaladtak egy út menti katonai állás mellett.

A perbe fogottak nem tagadták tettüket, de arra hivatkoztak, hogy parancsra cselekedtek. A katonák különleges műveletét vezénylő ezredes azonban a vizsgálat során egyértelműen cáfolta állításukat. Emberi jogi szervezetek állítása szerint az Észak-Kaukázusban szolgáló orosz katonák és a csecsen biztonsági erők rendszeresen büntetlenül követnek el brutális bűncselekményeket az Oroszországhoz tartozó köztársaságban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.