Oroszország részt venne szlovák atomerőművek modernizálásában
A szlovákiai atomerőművek modernizálásában való orosz részvételi készséget hangsúlyozta Vlagymir Putyin elnök pénteken Moszkvában, a szlovák miniszterelnökkel találkozva. Robert Fico ezután a Transpetrol szlovák vezetéküzemeltető 49 százalékos pakettje körüli válság megoldásához kérte orosz kollégája, Mihail Fradkov segítségét.
"Nem csupán nukleáris fűtőanyagot szállítunk, hanem készek vagyunk részt venni szlovákiai atomipari létesítmények modernizálásában is" - mutatott rá előzőleg Putyin, aki Moszkva melletti rezidenciáján fogadta Ficót.
Lubomir Jahnatek szlovák gazdasági miniszter, aki részt vett ezen a találkozón is, már korábban pártolta egy olyan konzorcium alakítását, amely orosz részvétellel (specialistákkal és technológiával) fejezné be a (magyar-szlovák határhoz közeli) mohi atomerőmű 3-as és 4-es blokkjának építését. Ez azonban a 66 százalékos tulajdonos olasz Eneltől függ - mutatott rá Jahnatek, aki európai-orosz konzorcium létrehozását szorgalmazta két új atomreaktor építésére is a bezárásra ítélt Jaslovské Bohunice-i erőmű helyett.
Fradkovval folytatott megbeszélése után Fico közölte: "kértük az orosz felet, hogy messzemenően segítse elő bármilyen akadály leküzdését, amely a Transpetrol YUKOS-pakettje átruházásának útjában áll". A Barátság (Druzsba) olajvezeték szlovákai szakaszát üzemeltető Transpetrol 49 százaléka a csődeljárás alatt álló YUKOS olajcég tulajdonát képezi, és az orosz felszámoló biztos a kiárusítására törekszik. De a YUKOS volt nyugati menedzserei bevitték a pakettet egy hollandiai vagyonkezelőbe, és egy amszterdami bíróságon gátolják, hogy a mostani YUKOS-vezetőség rendelkezhessen felette. A Kreml abban érdekelt, hogy egy hozzá hű orosz cég szerezhesse meg ezt a YUKOS-pakettet is. Az 51 százalékos tulajdonos szlovák kormány viszont vissza akarta vásárolni a Transpetrol-pakettet.
Fradkov közölte: "a probléma bonyolult, de van egy minden szinten egyeztetett akciótervünk, és meg fogjuk oldani mindkét ország érdekeivel összhangban". Putyin rámutatott Szlovákia fontosságára tranzitországként az
orosz gáz- és olaj szállításában. "Megbízható és perspektivikus szállítónak tartjuk Oroszországot" - ismételte meg Fico, amit már a Druzsbát három napra leállító januári orosz-fehérorosz olajvámvita után is hangsúlyozott.
A szlovák kormányfő biztosra vette, hogy az SPP szlovák gázforgalmazónak 2009-re sikerül kedvező hosszú távú szállítási szerződést aláírnia az orosz Gazprommal a jövőre lejáró jelenlegi megállapodás helyett.
Ami az olajat illeti, ahol Szlovákia 98 százalékban orosz importra van utalva, valamivel jobb a helyzet, mert a jelenlegi szerződés csak néhány év múlva jár le - jegyezte meg Fico. A szlovák kormány februárban az orosz olajszállítások növelését kérte, miközben moszkvai lapok a Druzsba alkonyáról cikkeztek. A Mol, amely a szlovák Slovnaft tulajdonosa is, 2005 elején kötött ötéves szerződést kötött az orosz LUKoillal évi ötmillió tonna olaj szállítására a Druzsbán keresztül Szlovákia és Magyarország számára. Ez a szerződés tehát három év múlva jár le és nem egészen a felét fedezi a Mol vásárlásainak: a magyar cég ugyanis összesen ötmillió tonna olajat vásárol Szlovákia és hatmilliót Magyarország számára.
A Fico jelenlétében jegyzőkönyvet írtak alá a szlovák-orosz üzleti tanács létrehozásáról is. A testület orosz társelnöke Szergej Smatko, az Atomstroiexport vezére, szlovák társelnöke pedig Ludovit Cernak volt gazdasági miniszter lett.