2007. május. 02. 14:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. május. 02. 14:26 Világ

Spanyolországban kampányol a felfüggesztett román államfő

A parlament által felfüggesztett Traian Basescu államfő érdekében – akinek sorsáról május 19-én népszavazás dönt az első bukaresti politikus – spanyolországi román diaszpóra szimpátia tüntetést szervez. Az országban élő román közösségek szombaton Madridban és Castellónban tartanak szimpátia-tüntetést, és ezen részt vesz maga az elnök is.

A példátlan eset nehéz helyzetbe hozta a spanyol hatóságokat, amelyek az Evenimentul Zilei napilap értesülései szerint azért gondoskodni fognak Basescu szállításáról és védelméről. Dan Ionita a Katalóniai Románok Szövetségének elnöke bejelentette, Castellónban körülbelül negyven ezer honfitársa él, ezért a városban utcai plakátokon hívják fel a figyelmet a szombati szimpátia-tüntetésre.

A hivatalos spanyol adatok szerint az országban körülbelül  380 ezer román állampolgárról tudnak, ám szakemberek becslése szerint számuk eléri az egy milliót, és ők, személyi igazolványukkal május 19-én gyakorlatilag szavazhatnak valamelyik kihelyezett urnánál. A kint dolgozók szerint a bukaresti külügyminisztérium szándékosan nagyon kevés szavazófülkét fog felállítani, holott Madrid környékén kb. 100 ezer, Valenciában 72 ezer, Sevillában 38 ezer román él, akik zöme ellenzi Basescu felfüggesztését.

Az ügy pikantériája, hogy Basescuval egy időben szintén Castellónban fog kampányolni Marian Vanghelie, Bukarest V. kerületének szociáldemokrata (PSD) polgármestere, aki azonban a Spanyol Szocialista Párt helyhatósági választásokon való támogatására fogja buzdítani a románokat.

Irházi János/Arad

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.