2007. április. 28. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 28. 10:00 Világ

Elnöki vétó a szigorúbb litván ügynöktörvény ellen

Valdas Adamkus litván elnök pénteken visszaküldte a parlamentnek azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mostantól nemcsak a volt szovjet titkosszolgálat (KGB) egykori törzsállományú alkalmazottait, de annak tartalékos tisztjeit is eltiltanák a balti országban a közszolgálattól és más felelős állások betöltésétől.

Az államfői hivatal illetékese szerint az elnök azzal indokolta vétóját, hogy a litván honatyák által április 17-én elfogadott módosító javaslatok emberi jogi normákban ütközhetnek. Valdas Adamkus külön kifogásolta, hogy a módosítások értelmében egyforma elbánás vonatkozna a volt szovjet titkosszolgálat egykori törzsállományú, illetve tartalékos tisztjeire.

Azaz egyformán eltiltanák őket nemcsak a közszolgálattól - a kormányzati tisztségek mellett, a hadseregben, a diplomáciai szolgálatban és a litván biztonsági szolgálatoknál való alkalmazástól -, de még a vállalatvezetői posztoktól is. Az érintettek számára tiltott állások hosszú listáján a tanári munka is szerepel. Litvánia a szóban forgó törvény eddigi változata miatt is már kétszer (2004-ben és 2005-ben) pert vesztett az Emberi Jogok Európai Bíróságánál.

Bírálói szerint a mostani törvénymódosítást ráadásul konkrét személyekre "szabták". Jóváhagyása nyomán azonnal leváltásra kerülne a nemzetbiztonsági hivatal jelenlegi vezetője, Arvydas Pocius, valamint Antanas Valionis parlamenti képviselő, volt külügyminiszter, akit nemrég neveztek ki Litvánia Buenos Aires-i nagykövetévé.

Kettőjükről egy parlamenti különbizottság még tavaly megállapította, hogy szerepeltek a KGB tartalékos tisztjeinek listáján, ügyükkel azóta többször is foglalkozni kényszerült az államfő és a kormány. A pénteken bejelentett elnöki vétót a parlament felülírhatja, amennyiben 141 képviselőjének több mint kétharmada ismét megszavazza a törvény módosítását.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.