2007. április. 18. 08:46 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 18. 08:46 Világ

A pápa fogadja az ENSZ-főtitkárt

Magánkihallgatáson fogadja szerdán a katolikus egyházfő Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt.

A vatikáni bejelentés szerint a megbeszélésen a Közel- és Közép-Keletről lesz szó, különös tekintettel az izraeli-palesztin viszályra és Libanonra.
 
Húsvéti üzenetében XVI. Benedek azt mondta, hogy reményteli jelek érkeznek a Szentföldről, ugyanakkor sajnálattal szólt a libanoni patthelyzetről.
 
A Vatikán egyébként az utolsó állam, amelynek csak megfigyelői státusa vam az ENSZ-ben.
 
Ugyancsak keddi bejelentés szerint a pápa május 4-én Hatami volt iráni elnökkel, június elején pedig George Bush amerikai elnökkel találkozik.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.