2006. december. 07. 17:53 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 07. 17:52 Világ

Londonban eltemették Litvinyenkót

A temetésen nem rendeztek vallási szertartást, mert a család attól félt, hogy ennek elkerülhetetlenül az lett volna a következménye, hogy az elhunytat az ellenségei az iszlám szélsőségesek szövetségesének állítanák be.

Eltemették Londonban Alekszandr Litvinyenko volt orosz hírszerzőt, akit ismeretlen tettesek megmérgeztek.
 
A virágokkal és koszorúkkal borított koporsót mintegy száz rokon és ismerős kísérte ki a híres Highgate temetőbe, miután előzőleg megemlékeztek róla a Regent parki mecsetben. Az apja szerint ugyanis Litvinyenko két nappal a halála előtt azt mondta neki, hogy áttért az iszlám hitre. Ez egy belső lelki folyamat végeredménye volt, és nincs semmi köze a politikai nézeteihez - magyarázta egy barát. 
 
Egy másik barát, Alekszandr Goldfarb viszont azt állítja, hogy az áttérés nem történt meg, ő azt látta, hogy Litvinyenko a kórházban keresztet hordott magán.
 
A temetésen részt vett az orosz hatóságok elől külföldre menekült Borisz Berezovszkij milliárdos, és Ahmed Zakajev csecsen küldött is. Litvinyenko egyik barátja, Vlagyimir Bukovszkij azt állítja, hogy az elhunyt a halála előtt azt kérte, hogy a holttestét egy alkalmas időpontban vigyék Csecsenföldre, és ott temessék el véglegesen.
 
Az egykori KGB-ügynök, aki szembefordult a Kremllel, november 23-án halt meg súlyos betegség következtében, amelyet egy radioaktív elemmel történt besugárzás okozott. A brit közegészségügyi hatóság biztosítottak a gyászolókat, hogy a temetés alatt nem fenyegeti őket veszélyes adag besugárzás a holttestből, ha a koporsót zárva tartják.
 
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.