A mai német államfőt is figyelte a Stasi
Horst Köhler jelenlegi államfőt is megfigyelte annak idején az egykori NDK volt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi - írja a Der Spiegel. Az elnöki hivatal szóvivője nyilatkozatában megerősítette mindezt.
Az elnöki hivatal szóvivője nyilatkozatában megerősítette a Der Spiegel értesülését, hangoztatva, hogy Köhlert a hivatal már korábban tájékoztatta, s az államfő néhány héttel ezelőtt áttanulmányozta a Stasi rá vonatkozó aktáit.
A hajdani kommunista német állam hírhedt titkosszolgálata - mint az iratokból kitűnt - már a nyolcvanas évek elején figyelte Köhlert, amikor a jelenlegi elnök - akkoriban a német szövetségi pénzügyminisztérium magas rangú munkatársaként az NDK-ban járt. Ezt követően a Der Spiegel információi szerint éveken keresztül figyelték Köhlert.
Korábban már ismertté vált, hogy a Stasi az 1968 és 1972 közötti bonni parlament legtekintélyesebb tagjai közül többet megfigyelt, s róluk aktát vezetett. Köztük szerepelt Willy Brandt egykori kancellár, Herbert Wehner, a szociáldemokrata Bundestag-frakció korábbi elnöke, valamint Franz Josef Strauss, a bajor CSU elnöke, aki az ötvenes években védelmi miniszter volt az akkori bonni kormányban.
A megfigyeltek többségét a Stasi csak "felhasználta", néhányan azonban együttműködtek a titkosszolgálattal.