2006. november. 09. 17:58 Utolsó frissítés: 2006. november. 09. 17:03 Világ

Moszkva fél a demokraták sikerétől

Oroszország vezető politikusai attól tartanak, az amerikai Demokrata Párt megerősödése az egyébként is hűvössé vált amerikai-orosz kapcsolatok további megromlását okozza majd. Az első amerikai nyilatkozatok alátámasztani látszanak az orosz félelmeket.

Demokrata öröm
© AP
„Miután a Demokrata Párt többséget szerzett az amerikai alsóházban és valószínűnek tűnik a szenátusi többség megszerzése is, lelassulhat Oroszország közeledése a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). Nem kizárt ugyanis, hogy az oroszországi polgári szabadságjogok helyzete miatt aggódó demokraták fékezni fogják a két ország közötti viszony javítását” – nyilatkozta újságíróknak Konsztantyin Koszacsov, az orosz alsóház, a Duma külügyi bizottságának vezetője.

© AP
A Vlagyimir Putyin orosz államfőt támogató párt, az Egységes Oroszország egyik befolyásos vezetője nem az egyetlen, aki attól tart, hogy az emberi jogok ügyében általában a republikánusoknál „finnyásabbnak” tartott demokraták a kétoldalú kapcsolatokban és a világszervezetekben is igyekeznek majd napirenden tartani az állítólagos jogsértéseket – a csecsenföldi háború ügyét, az oroszországi civilszervezetek tevékenységét akadályozó törvény meghozatalát, illetve a médiaszabadság korlátozását. Borisz Grizlov, az orosz parlament elnöke szerint a demokraták várhatóan a republikánusoknál is hajlamosabbak lesznek arra, hogy Oroszország esetében kettős mércét használjanak, és folyamatosan tűz alatt tartsák Moszkvát. Orosz elemzők – például a Kommerszant című napilap washingtoni tudósítója, Dmitrij Szidorov – szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a Moszkva-ellenes amerikai törvényhozók, például Tom Lantos, eddig csak egy kisebbségben lévő politikai csoport tagjának számítottak, ám mostantól fogva jóval nehezebb lesz figyelmen kívül hagyni az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket követelő politikusok akaratát. Moszkvai várakozások szerint nem csak Oroszország WTO-tagsága kerül veszélybe, az is nagyon valószínű, hogy Washington jó ideig még nem törli ez 1974-ben hozott Jackson-Vanick féle törvénymódosítást, amely megtiltja, hogy Washington Oroszországgal szemben is érvényesítse a legnagyobb kereskedelmi kedvezmények megadásának az elvét.

Moszkva egyébként már hosszabb ideje republikánuspárti: Vlagyimir Putyin orosz államfő a 2004-es amerikai elnökválasztás előtti napokban úgy vélekedett, a nemzetközi terrorizmus diadalát jelentené, ha a demokrata párti jelölt nyerné meg a voksolást. „A nemzetközi terrorizmus célja, hogy megakadályozza George Bush választási győzelmét” – hangsúlyozta az orosz elnök.

Az első amerikai nyilatkozatok alapján egyébként úgy tűnik, hogy Moszkva nem alaptalanul aggódik a demokraták térnyerése miatt. „A demokraták komoly hangsúlyt helyeznek arra, hogy a volt Szovjetunió valamennyi térségében teret nyerjen a demokrácia. Az Oroszországban meggyilkolt újságírók, Paul Khlebnikov, illetve Anna Politkovszkaja ügyére is nagyobb figyelmet fordítunk majd” – idézték az orosz lapok Adam Schiffet, az amerikai alsóház nemzetközi bizottságának tagját, aki egyben hangsúlyozta: az amerikai politikaváltás nem lesz igazán jelentős, ám mindenképpen érezhető lesz.

Németh András / Moszkva

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.