Gázrobbanás ölt meg három embert egy romániai olajfinomítóban
Gázrobbanás történt az ónyesti (Onesti) Rafo kőolaj-finomítóban, a detonáció következtében három munkás életét vesztette - közölte a vállalat vezetősége.
A kelet-romániai Bákó (Bacau) város közelében fekvő Ónyestben működik Románia egyik legnagyobb kőolaj-finomítója, ahol évente 3,5 millió tonna nyersolajat dolgoznak fel. Az üzem az éves karbantartási munkák miatt zárva volt.
A katalitikus finomítóban bekövetkezett robbanás feltehetően három munkás életét oltotta ki - közölte Marin Anton, a Rafo vezérigazgatója. A mentőalakulatok délután megpróbálták kiemelni a holttesteket.
Anton szerint a robbanás, amelyet feltehetően gáz felgyülemlése idézett elő, megrongált egy előmelegítő kemencét, de nem csökkenti a feldolgozó kapacitást.
Az ügyészség vizsgálatot indított, hogy kiderítsék a robbanás okát.
Ónyestben 2004. október 6-án már történt hasonló baleset, akkor ketten haltak meg.