2006. október. 31. 14:55 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 31. 15:17 Világ

Botrány a bosnyák futballban

Tizenhárom bosnyák válogatott labdarúgó nem kíván addig nemzetközi mérkőzést játszani, amíg a helyi szövetség teljes vezetősége le nem mond. Azt szeretnék, ha az elnökség kollektívan - valamennyi muszlim, szerb és horvát tag egyformán - távozna.

A bojkottálók mindegyike külföldön játszik, nyílt levelüket kedden hozták nyilvánosságra a Dnevni Avaz című újságban. "Amíg ezek a személyek pozícióban vannak, nem fogadjuk el a válogatott mérkőzésekre szóló meghívásokat. Reméljük, cselekedetünk az első lépés abba az irányba, hogy kigyógyítsuk labdarúgásunkat a rákos betegségből, egyben pedig kezdet a nemzeti csapat megújulása terén" - fogalmaztak a játékosok.

A nagy nemzetközi tornára még soha ki nem jutott gárda a 2008-as Eb selejtezősorozatában előbb 5-2-re nyert Máltán, aztán otthon 3-1-re kikapott a magyar csapattól, majd 2-2-es döntetlent játszott Moldovával, legutóbb pedig 4-0-s vereséget szenvedett Görögországtól.

A hazai bajnokság korrupciótól és bundagyanúktól hangos, ráadásul etnikai konfliktusok is nehezítik a helyzetet.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.