2006. október. 04. 11:55 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 04. 11:32 Világ

Irán megnyitja atomlétesítményeit a külföldi turisták előtt

Mahmúd Ahmadinezsád elnök utasítására Irán megnyitja atomlétesítményeit a külföldi turisták előtt, ezzel is bizonyítandó Teherán vitatott atomprogramjának békés célját - jelentette az iráni állami televízió.

A teheráni tévé Iszfandijár Rahim Masait, az iráni idegenforgalmi hivatal vezetőjét idézve számolt be az elnöki rendeletről. Masai elmondta: Ahmadinezsád az intézkedés révén azt szeretné bemutatni a nagyvilág előtt, hogy Irán atomprogramja békés jellegű, az áramtermelést szolgálja, nem pedig atomfegyver előállítását.

Masai nem közölte, mikor és pontosan mely nukleáris létesítmények felkeresését fogják engedélyezni a külföldi turistáknak, s nem tisztázta ez utóbbiak pontos fogalmát sem. A külföldi állampolgárok közül az iráni atomlétesítményekbe eddig csak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei és újságírók léphettek be.

Ahmadinezsád olyan időszakban rendelte el az atomlétesítmények megnyitását, amikor országát szankciók veszélye fenyegeti, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsának követelésére sem állította le vitatott urándúsító tevékenységét. Teherán makacsul hangoztatja, hogy atomprogramja kizárólag békés jellegű, ám a nyugati hatalmak azt gyanítják, hogy a polgári célúnak mondott program leple alatt Teherán valójában atomfegyver előállítására törekszik.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.