2006. szeptember. 09. 14:06 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 09. 13:40 Világ

Az amerikai kormány tilalmat vetett ki egy iráni állami bankra

Az Iránra gyakorolt nyomás fokozásának jegyében a Bush-kormányzat megtiltotta az amerikai pénzintézeteknek, hogy bármiféle üzleti kapcsolatba lépjenek az egyik legnagyobb iráni bankkal - jelentette be Stuart Levey, az amerikai pénzügyminisztérium államtitkára pénteken.

A Bank Saderat nevű állami tulajdonú pénzintézetről van szó, amelynek mintegy 3400 fiókkal rendelkezik. Az amerikai kormányzat gyanúja szerint az iráni kormány arra használja fel a bankot, hogy pénzt juttasson el rajta keresztül terroristáknak. Levey név szerint is említette a címzettek között a Hezbollah libanoni síita szervezetet, a Hamász palesztin radikális mozgalmat és a palesztin Iszlám Dzsihádot. 

A Bank Saderat ezentúl semmilyen formában, így harmadik ország pénzintézetén keresztül sem hajthat végre semmiféle tranzakciót az amerikai pénzpiacokon. A döntésnek az a célja, hogy az iráni bankot akadályozzák a terrorista csoportok finanszírozásában - mondta Levey az American Enterprise Institute konzervatív agytröszt konferenciáján.

Az államtitkár beszédjében rámutatott: a tömegpusztító fegyverek birtoklására törekvő terroristák és a terrorizmust támogató államok túl veszélyes kombinációt alkotnak ahhoz, hogy a civilizált világ ne vegyen tudomást róluk. Úgy vélte, meg kell akadályozni, hogy Irán a nemzetközi banki és pénzügyi rendszer révén valósítsa meg veszélyes politikáját. 

Levey a hét végén európai útra indul, hogy tárgyalópartnereivel megvitassa annak lehetőségeit, miként korlátozhatnák még jobban Irán hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerhez. A pénteki konferencián beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok világszerte sürgeti a pénzintézeteket, hogy hagyjanak fel mindenféle ügylettel Észak-Korea esetében.  

Az amerikai külügyminisztérium nem hagyott kétségeket afelől, hogy a Bank Saderat elleni döntés része egy szélesebb erőfeszítésnek, amely Irán nukleáris ambícióinak megfékezésére irányul. Sean McCormack külügyi szóvivő azt mondta, hogy ez csak egy példa a rendelkezésre álló különböző szintek választékából, amellyel nem csak az Egyesült Államok, hanem más országok is magatartásának megváltoztatására kényszeríthetik az iráni vezetést.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.