2006. augusztus. 30. 15:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 30. 15:05 Világ

Január 1-ig adott határidőt az RMDSZ

Ha román parlament január 1-ig, az ország várható EU-csatlakozásának időpontjáig nem szavazza meg a kisebbségi törvény-tervezetet a kormány által előterjesztett formában, akkor az RMDSZ kilép a koalícióból, jelentette be Markó Béla szövetségi elnök.

Markó szerint – aki az uniós csatlakozással megbízott miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti – az RMDSZ-nek kötelessége meghatározó szerepet vállalni a csatlakozási feltételek teljesítésében, de 2007. január 1. után újratárgyalják a koalíciós szerződést.

Mivel a tervezetet hónapok óta tologatják a plénum és a különböző bizottságok között, az RMDSZ-en belül egyre többen hangoztatják, hogy a szövetségnek még tavaly ki kellett volna kényszeríteni, hogy a kormány, mint tette azt más esetekben, vállaljon politikai felelősséget a kisebbségi törvényért, s ezzel az ügy már megoldódott volna.

A koalíción belül elsősorban a demokraták ellenzik a törvényt, sőt, maga Traian Basescu államfő, a hétfői, Göncz Kinga külügyminiszterrel való találkozóján kijelentette, nem fogad el semmiféle pozitív diszkriminációt és elutasítja a  kisebbségek képviseleteinek vétójogát. Vele ellentétben, a liberális Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök még reménykedik, hogy az ősszel a parlament elfogadja a törvényt.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.