2006. július. 30. 14:20
MTI
Utolsó frissítés: 2006. július. 30. 14:22
Világ
Libanoni tüntetők dúlták fel az ENSZ bejrúti központját
Libanoni tüntetők dúlták fel az ENSZ bejrúti központját vasárnap a Kana elleni, legalább 51 halálos áldozatot követelő izraeli bombázás hírére, miközben Geir Petersen, Kofi Annan ENSZ-főtitkár személyes képviselője közleményben ítélte el a bombázást és az ügy azonnali kivizsgálását követelte.
Több ezer tüntető gyűlt össze a Bejrút belvárosában lévő épület előtt, majd berontottak az épületbe, betörték az ablakokat, az irodák berendezését. Az ENSZ-alkalmazottak közül, akik a pincében kerestek menedéket, senki sem sérült meg.
A második emeleten kisebb tűz ütött ki, de hamar megfékezték a lángokat. A tiltakozók, akik darabokra téptek egy ENSZ-zászlót, "halál Izraelre, halál Amerikára" jelszavakat skandáltak, miközben felszólították Haszán Naszralláhot, a síita Hezbollah vezetőjét, hogy indítson rakéta-támadásokat Tel-Aviv ellen.
Nabih Berri, a libanoni parlament elnöke, akit a Hezbollah azzal bízott meg, hogy tárgyaljon Izraellel egy esetleges fogolycsere ügyében, a síita szervezet televíziójában, az al-Manarban kijelentette: a kanai gyermekek lemészárlásával "megváltozott körülmények" miatt visszavonja fogolycsere-ajánlatát. Izrael július 12-én azután indított offenzívát Libanon ellen, hogy a Hezbollah foglyul ejtett két izraeli katonát.

2006. július. 26. 16:19
Libanon kártérítésre számít Izraeltől
Világ
MTI
2006. július. 28. 09:29
Béketervet fogadott el a libanoni kormány
Világ
MTI
2006. július. 29. 11:54
Libanon-párti tüntetők támadtak az ausztrál kormányfőre
Világ
MTI
2006. július. 30. 13:40