2006. július. 17. 18:14 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 17. 18:16 Világ

Orbán a nemzetpolitikáról beszél majd Tusnádfürdőn

Július 18-án kezdődik a 17. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn; az ötnapos rendezvénysorozat központi témája ezúttal a rendszerváltozás lesz. Orbán Viktor az utolsó napon beszél majd.

Németh Zsolt, az egyik szervező - a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke -  az eseményt beharangozó beszélgetésen elmondta, hogy ebben az évben "Így is lehet! Egy másik Magyarország - Egy másik Románia" címet viseli a rendezvény, melyre tízezer látogatót várnak. 
 

Buli is lesz
Tusnádfürdőn a koncertek sem maradnak el, a magyar sztármeghívott Demjén Ferenc és a Karthago, de fellép a Heaven Street Seven  és a Zdob si Zdub moldovai együttes is.
A program szerint Tusnádfürdőn szóba kerül a Románia küszöbön álló uniós csatlakozásából fakadó helyzet, az európai közösségekben tapasztalt értékválság, és gazdasági kérdések is terítékre kerülnek.
Emellett a szabadegyetem központi témája lesz az értelmiség szerepe a rendszerváltozás megítélésében, folyamatában.
 
A szabadegyetemen számos magyar ellenzéki politikus vesz részt, így előadást tart többek között Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz frakcióvezető- helyettese és Martonyi János volt külügyminiszter. Elfogadta a szervezők meghívását Szabó Vilmos, a külügyi bizottság MSZP-s alelnöke és Gál Kinga EP-képviselő is - közölte Németh Zsolt.
 
Előadást tart Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja  ügyvezető alelnöke. A szabadegyetem programjában szerepel Markó Béla és Tőkés László királyhágó-melléki református püspök vitája is.
 
A tábor utolsó napján Orbán Viktor "Egy másik Magyarország" címmel a Fidesz nemzetpolitikai stratégiájáról tart előadást.
 
Németh Zsolt kérdésre válaszolva azt mondta: nincs mihez képest nemzetpolitikai alternatíváról beszélni, mivel jelenleg annak sem keretei sem a tartalma nem látható. Az ellenzéki politikus véleménye szerint  autonómia nélkül nem lehet a határon túli magyarság számára stratégiai jövőképet felvázolni.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.