2006. július. 04. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 04. 08:28 Világ

Mexikó marad az Egyesült Államok mellett

Felipe Calderón, a kormányzó Nemzeti Akciópárt (PAN) jelöltje nyerte meg a vasárnap tartott mexikói elnökválasztást az előzetes hivatalos eredmény szerint.

A Szövetségi Választási Intézet (IFE) közlése szerint Calderón 1,04 százalékponttal előzi meg a rivális baloldali jelöltet, a Demokratikus Forradalom Pártja által indított Andrés Manuel López Obradort. A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése alapján Calderón a voksok 36,38, López Obrador pedig 35,36 százalékát szerezte meg.

Az IFE ezzel lezárta a szavazatok előzetes összeszámlálását, és szerdán megkezdik az eredmények ellenőrzését, amelynek során összevetik a két nagy párt és a választási testület adatait. A hivatalos végeredményt vasárnapig teszik közzé.

López Obrador bejelentette, hogy nem fogadja el az előzetes hivatalos eredményt, és felkéri a Szövetségi Választási Intézetet a szavazatok újbóli összeszámlásának elrendelésére. Calderón győzelme azt jelenti, hogy folytatódik a - 2000-ben szintén PAN-színekben elnökké választott - Vicente Fox szabadpiaci gazdaságpolitikája, és külpolitikai téren Mexikó biztosan az Egyesült Államok szilárd szövetségese marad.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.