2006. április. 27. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 27. 16:55 Világ

Rasszista gyilkosságok miatt tiltakoznak Oroszországban

A rasszista indíttatású gyilkosságok megszaporodása miatt e bűncselekmények elleni közös fellépésre, szolidaritásra kérte az orosz polgárokat az oroszországi örmény és tádzsik diaszpóra.

A felhívás csütörtökön hangzott el, öt nappal azután, hogy Moszkva belvárosában, a metróban fiatalok egy csoportja megtámadott és megölt egy örmény származású fiatalembert. Január óta ő volt a hatodik örmény, akit Oroszországban meggyilkoltak.

"Civil szolidaritásra van szükségünk, és közösen kell kidolgoznunk egy akciótervet, hogy megakadályozzuk az idegengyűlölet elterjedését az országban" – jelentette ki Ara Abramján, az oroszországi örmények szövetségének elnöke. Simon Kogenján, a mintegy kétmilliós örmény diaszpóra képviselője kiemelte, hogy a rasszista támadások csaknem mindennapossá váltak Oroszországban.

Govhar Dzsurajeva, a közel egymilliós tádzsik diaszpóra jogait védelmező, Tádzsikisztán nevű nem kormányzati szervezet vezetője azt mondta, hogy oroszoknak és nem oroszoknak közösen kell fellépniük az interneten fasiszta jelszavakat terjesztő bőrfejűek vezetői ellen.

A bőrfejűek bandái által elkövetett támadások, amelyeket az orosz igazságszolgáltatás gyakran csak garázdaságnak nyilvánít, általában a kaukázusi népek tagjai és a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokból származók ellen irányulnak, de nem kímélik az afrikaiakat és általában az ázsiaiakat sem.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.