2006. március. 11. 17:35 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 11. 17:39 Világ

Hága szerint nincs felelősségük Milosevics halálában

Borisz Milosevics, az elhunyt ex-elnök Oroszországban élő testvére és több vezető orosz politikus a hágai Nemzetközi Törvényszéket tette felelőssé a halálesetért. A törvényszék szóvivője visszautasítja, hogy Hágának felelőssége volna a történtekben.

Nincs mit felróni a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök halálának ügyében. A bíróság a lehető legjobban gondoskodik a vádlottakról, s különösen igaz ez Milosevic esetében  - jelentette ki Christian Chartier, a törvényszék szóvivője szombaton.
   
"Nem vádolhatnak hanyagsággal. Ez egy tragikus eset Milosevics és a családja számára, az igazságszolgáltatás számára, valamint az áldozatok számára, akiknek már soha nem szolgáltatnak igazságot" - mutatott rá a szóvivő, aki szerint a történtek csak megerősítik annak szükségességét, hogy mielőbb letartóztassák és Hágába szállítsák a két legfontosabb, még szökésben lévő boszniai szerb vezetőt, Radovan Karadzsicsot és Ratko Mladicsot. 
    
 A bíróság február végén utasította el Milosevicsnek azt a kérelmét, hogy Moszkvába utazhasson gyógykezelésre. Borisz Milosevics, az elhunyt Oroszországban élő testvére és több vezető orosz politikus a hágai Nemzetközi Törvényszéket tette felelőssé a halálesetért. Az orosz külügyminisztérium újfent sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy Hága elutasította az oroszországi
gyógykezelésre vonatkozó kérelmet, pedig Moszkva megfelelő garanciákat adott a volt jugoszláv elnök visszatérésére Hágába. 
   

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.