Négy magyar halott egy angliai balesetben
A szerencsétlenség, amelynek összesen hat halálos áldozata volt, még kedd reggel történt a kelet-angliai Lincolnshire grófságban, Grantham kisváros közelében, Sedgebrook és Bottersford között.
A londoni magyar nagykövetséget kedden késő este arról tájékoztatta a lincolnshire-i rendőrség, hogy az áldozatok közül négyen magyarok voltak. A másik két halott a magyar munkavállalókat szállító kisbusz portugál vezetője, illetve annak a kamionnak a sofőrje, amellyel a kisbusz előzés közben összeütközött.
A baleset, amely az utóbbi évek legsúlyosabb közúti szerencsétlensége Angliában, az A52-es főúton következett be. Az út még kedd éjjel is le volt zárva.
A rendőrség eddigi vizsgálatai alapján valószínűsíthető, hogy a kisbusz – hírek szerint portugál – vezetője a két nyomsávos országúton kamionsor előzésébe kezdett. Egy teherautót megelőzött, a második előzése közben azonban frontálisan ütközött egy harmadik, szembejövő kamionnal.
A baleset után egy negyedik teherautó belerohant annak a kamionnak a hátuljába, amellyel a kisbusz ütközött. A kisbusz nyugati irányba tartott, az utasok Nottinghamshire grófságbeli munkahelyére, amikor a szerencsétlenség történt.
A rendőrségi tájékoztatás szerint az elhunytak földi maradványait a leicesteri kórházba szállítják halottkémi vizsgálatra. A kisbusz további két utasa megsérült; őket a granthami kórházban kezelik, állapotuk nem életveszélyes.