2006. február. 08. 08:30 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 08. 08:31 Világ

Washington megbotránkozott az iráni ellenkarikatúra-pályázaton

Megbotránkozott az amerikai kormányzat azon, hogy Iránban a holokausztról szóló karikatúrapályázatot indítanak, válaszul a Mohamed-gúnyrajzok közlésére európai lapokban, ami haragra gyújtotta az arab és muzulmán világot.

Az iráni elnök. Az ötletadó
© AP
Washington egyúttal Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt tette felelőssé az ellenkarikatúra-pályázatért. Sean McCormack amerikai külügyminisztériumi szóvivő Washingtonban újságíróknak nyilatkozva botrányosnak nevezte az iráni pályázatot. McCormack szerint a kezdeményezést közvetlenül az iráni elnök sugallmazta, aki tavaly decemberben mítosznak nevezte a nácik által a második világháború alatt a zsidókkal szemben elkövetett népirtást.

„Egyszerűen botrányos minden olyan kísérlet, amellyel a holokauszt jelentette borzalmakon próbálnak valamilyen módon gúnyolódni" – hangoztatta a szóvivő.

Az ellenkarikatúra-pályázat megindítását a legjelentősebb iráni újság, a konzervatív Hamsahri jelentette be hétfőn. A lap egyik vezetője szerint a kezdeményezés méltó válasz azoknak az európai lapoknak, amelyek azt hangoztatják, hogy a prófétát ábrázoló karikatúrákat a véleménynyilvánítás szabadsága nevében közölték. A teheráni lap közölte, hogy arannyal jutalmazzák a 12 legjobbnak ítélt rajzolót – épp annyit tehát, ahány Mohamed-karikatúrát tavaly szeptemberben közölt a dán konzervatív Jyllands-Posten.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.