2006. január. 07. 14:25 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 07. 13:51 Világ

Az amerikai tisztviselők állítólag iraki felkelőkkel tárgyalnak

Amerikai tisztviselők tárgyalnak iraki helyi felkelővezérekkel, igyekezve kihasználni a honi lázadók és a radikálisabb csoportok, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ottani erői közötti viszályt - írta szombati számában a New York Times.

Egy nyugati diplomatát, egy iraki politikai vezetőt és egy lázadóvezért idézve az amerikai újság azt írja, hogy a tárgyalások másik célja a helyi vezetők bevonása a politikai folyamatba. Felkelőkkel, amerikai és iraki tisztviselőkkel készített interjúk szerint az úgynevezett szunnita háromszög több városában voltak már összecsapások iraki csoportok és az al-Kaida között, s ezek fokozódni látszanak az utóbbi hónapokban.

Egy nyugati diplomata, aki támogatja a tárgyalásokat, azt mondta a lapnak, hogy az amerikaiak személyes megbeszéléseket kezdtek felkelőkkel a helyszínen, s közvetítők útján kapcsolatba léptek magas rangú lázadóvezérekkel is. A diplomata szerint a radikálisabb csoportok, köztük az al-Kaida sok irakit elidegenítettek maguktól erőszakos akcióikkal, amelyek sok iraki civil halálát okozták.

A tárgyalások "Irakon belül és kívül" folynak, s ősszel, az új iraki alkotmányról szóló, október 15-i népszavazás táján kezdődtek meg - mondta a diplomata a Timesnak. Ilyen kapcsolatfelvételek a múltban is voltak, de az utóbbi időben jelentősebbé váltak - tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy a szunnita arabok körében nagyobb hajlandóság mutatkozik, hogy részt vegyenek a politikában.

Tárik al-Hásimi, az Iraki Iszlám Párt vezetője, aki saját elmondása szerint időnként kapcsolatba lép a felkelés vezetőivel, és önmérsékletre kérte őket a választások idején, az amerikai lapnak úgy nyilatkozott, nem gondolja, hogy a tárgyalások eddig sok előrelépést hoztak.

A nyugati diplomata nem részletezte, mely csoportokkal beszéltek az amerikaiak, de a lap valószínűnek tartja, hogy köztük van az Iraki Iszlám Hadsereg és a Mohamed Hadserege, amelyek soraiban állítólag sok iraki nacionalista és Szaddám Huszein volt elnök Baasz Pártjának számos egykori tagja található.

Felkelők arról számoltak be az újságnak, hogy az egyszerű irakiak közül sokan éreznek gyűlöletet az al-Kaida iránt. Abu Amín, egy júszefíjai lázadóvezér, az iraki hadsereg volt századosa az amerikaiaknak arról a törekvéséről beszélt, hogy támogatást szerezzenek a felkelőknél az al-Kaidával szemben, annak Irakból való eltávolítása érdekében.

Hirdetés