© hvg.hu

Az október végén Párizs elővárosaiban kitört zavargások miatt elrendelt szükségállapot további három hónappal való meghosszabbítását javasolta Dominique de Villepin kormánya a francia parlamentnek. A minisztertanács hétfői előrehozott ülésén hagyta jóvá az erről szóló törvényjavaslatot. A Matignon-palota jogászai által előásott 1955-ös törvény értelmében ugyanis a november 9-én nulla órától a tengeren túli területeket leszámítva formálisan egész Franciaországban bevezetett, a rendkívüli intézkedések lehetőségét azonban a lázongások és gyújtogatások által sújtott 25 megyére korlátozó szükségállapot 12 napnál tovább csak a parlament áldásával tartható érvényben. Márpedig kijárási, gyülekezési, alkoholárusítási tilalom, bírósági végzés nélküli házkutatások és egyéb, jogállamban csak kivételes körülmények között alkalmazható rendszabályok nélkül a francia hatóságok egyelőre nem tudják elképzelni a lapzártánkkor már harmadik hete tobzódó erőszak teljes megszüntetését és a nyugalom helyreállítását a nagyvárosokat övező lakótelepi agglomerációkban.

A bírálók által pártállástól függően vagy túl drasztikusnak, vagy túl megkésettnek minősített kormányzati lépések - amelyek alapján mintegy negyven városban rendeltek el részleges, általában kiskorúakra vonatkozó éjszakai kijárási tilalmat - azért nem voltak hatástalanok. Míg november 5-éről 6-ára virradó éjszaka, az erőszakhullám csúcspontján csaknem 1400 gépjárművet gyújtottak fel, egy héttel később már kevesebb mint 400-at, keddre virradóan tovább javult a statisztika: "csak" 215 autó vált a lángok martalékává. Ugyanakkor először került sor összecsapásra egy nagyváros központjában, Lyonban, ahol szombat éjjel vagy 60 kocsit gyújtottak fel. Ezek után vasárnap minden közrendet veszélyeztető gyülekezést betiltottak Lyonban, ahogy előző nap Párizsban is, miután az interneten és SMS-ek útján erőszakos megmozdulásokra buzdító felhívások terjedtek el. Összességében azonban a hét végére olyan mértékben esett vissza a zavargások intenzitása, hogy végre fordulatról lehetett beszélni.

Elérkezettnek látta az időt az odáig szinte láthatatlan Jacques Chirac elnök is, hogy a zavargások 18. éjszakája után hétfő este tévébeszédet intézzen a francia polgárokhoz. Ha van egyértelmű és vitathatatlan vesztese a mostani belpolitikai válságnak, az éppen a több mint tíz éve hatalmon lévő államfő, aki még ki sem heverhette a május végi politikai katasztrófát, az EU alkotmányos szerződéséről szóló referendum kudarcát, újabb megalázó vereséget szenvedett. Másfél évvel mandátumának lejárta előtt Chirac mérlege több mint lesújtó, és ma már aligha gondolhatja bárki is komolyan, hogy az Élysée-palota november végén 73. évét betöltő lakója újra sorompóba szállhat az elnökségért. Mert bár mélyen gyökeredző és évtizedek óta halmozódó gazdasági és szociális okai vannak a külvárosi lázadásnak, a 2002-ben a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pennel szemben egyfelől a közbiztonság erősítését, másfelől a társadalmi kohézió növelését ígérő lózungokkal újraválasztott Chirac elemzők egyöntetű véleménye szerint nem tudta a keménykezű rendőri politikát legalább megközelítőleg hatékony szociális és foglalkoztatási politikával kísérni.

Egyelőre csak találgatni lehet, miként befolyásolják a történtek az eddig a francia jobboldal legnépszerűbb politikusának, és mint ilyen, Chirac legvalószínűbb utódjának tekintett Nicolas Sarkozy belügyminiszter jövőjét. A nem egészen egy éve Chirac minden igyekezete ellenére a kormányzó UMP elnökévé is megválasztott - emiatt előbb a kormányból távozó, majd júniusban mégis visszatérő - Sarkozy néhány óvatlan kijelentésével maga is hozzájárult a válság kiéleződéséhez. Olykor úgy tűnt, mintha a lakótelepeken Molotov-koktélokat dobáló, túlnyomórészt színes bőrű fiataloknak és a miniszternek valamiféle személyes rendeznivalójuk lenne egymással. Ami persze nem véletlen.

A médiával ügyesen bánó Sarkozy tudatosan építette fel a dinamikus, erélyes és eredményes belügyminiszter imázsát, és ez kiválóan kamatozott is neki egészen addig, amíg egymást követték a sikerek. A közbiztonságot, a bűnözés visszaszorítását, a bevándorlás szigorúbb szabályozását középpontba állító, mindenekelőtt a hagyományosan szélsőjobboldali szavazók szívét melengető retorika Sarkozynél jól megfért a francia egalitárius köztársaságeszmével gyökeresen ellentétes pozitív diszkrimináció szorgalmazásával vagy az emlékezetes fejkendővita kapcsán az egyház és állam szétválasztásának újragondolásával.

A zavargások felfelé ívelő szakaszában, november 3-án és 4-én az Ifop közvélemény-kutató által készített felmérés szerint azonban a franciák nem díjazták Sarkozy magatartását. Sokkal inkább értékelték viszont az elnökjelöltségért folyó kulisszák mögötti küzdelemben fő riválisának számító miniszterelnököt, aki részben Chirac háttérbe húzódása, részben a bírálatok kereszttüzébe került belügyminisztere miatt főszerepet játszott a válság kezelésében. Ha Villepin és Sarkozy között kellett volna választaniuk, az Ifop által megkérdezettek 52 százaléka voksolt volna az előbbire, és csak 44 százalékuk az utóbbira. Szeptemberben ugyanennél az intézetnél még fordított volt az arány.

A közvélemény kedvezőtlen reagálása ellenére Sarkozy nem visszakozott. A France 2 tévécsatorna egyik múlt heti élő tévéműsorában újra kifejtette, hogy a külvárosok lakosságát állandó félelemben tartó, randalírozó-gyújtogató, bűnözőkkel összefonódó kisebbség igenis csőcselék, amitől meg kell szabadítani Franciaországot. Később egy nyilatkozatában azt is megismételte, hogy kiutasítják mindazokat a külföldieket, akiket a rendzavarások miatt vontak felelősségre, akkor is, ha egyébként érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

Miközben a körülményekhez képest úgymond hidegvérrel és túlkapásoktól mentesen tevékenykedő rohamrendőrök és csendőrök mundérját is védte, Sarkozy a France 2 kamerái előtt a francia politikai berendezkedés egészét érintő problémákat is felvetett. Úgy vélekedett például, hogy a jelenlegi francia politikai elit képtelen őszintén beszélni a valóságról, ezért egyre nagyobb a szakadék a megválasztottak és a választók között. Sarkozy szerint az emberek nem szavaznak, mert nem hisznek az ígéreteknek, ezért olyan politikára van szükség, amely szakít mindazzal, ami négy évtizede folyik az országban. A lakosság 10 százalékát kitevő nem fehér franciák társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos politika csődjére is utal - mondta -, hogy a színes bőrű népesség a politikában, az államigazgatásban, a médiában is mennyire alulreprezentált. Az egykori gyarmatokról érkezett bevándorlók francia földön született és fölnevelkedett gyerekei és unokái szinte csak a versenysportban tudnak kiugrani.

A jelek szerint Sarkozyt tehát nem riasztották vissza az őt érő támadások, sőt még rátesz egy lapáttal a rá idáig is jellemző populizmusra, amivel Villepin sem mint Chirac "hivatalos trónörököse", sem mint a francia politikai elit tipikus képviselője nem versenyezhet. Sarkozy viselkedésének megvan a maga logikája. Másfél évvel az elnökválasztás előtt ez a várhatón hosszú és forró ősz a szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet, onnan kell szavazatot rabolni. A szocialista párt hatalmi harcai miatt ugyanis könnyen megismétlődhet a 2002-es helyzet, amikor a voksolás második fordulójában Chirac és Le Pen, azaz egy jobboldali és egy szélsőjobboldali jelölt került egymással szembe.

VIDA LÁSZLÓ

Interjúk, helyszíni tudósítások: hvg.hu/zavargas.aspx