Ébredése után Terry Wallis először is egy kólát kért. Legalábbis ezt írták 2003-ban az amerikai bulvárlapok, amikor "Tizenkilenc év után tért vissza a kómából" és hasonló címek alatt számoltak be egy csodálatos eszméletre térésről. Ilyen, szinte hihetetlen felépülésben reménykedtek a másfél évtizede kómában lévő floridai Terri Schiavo szülei (HVG, 2005. március 26.), és ezért bíztak abban, hogy elérhetik lányuk mesterséges táplálásának folytatását.

A kómába esett betegekkel foglalkozó szakemberek szerint azonban többnyire túlszínezettek a történetek az évtizedes passzív állapot utáni visszatérésekről. Az arkansasi Terry Wallis esetéről éppen kezelőorvosa, James Zini ismerte el, hogy Terry csak néhány hónapot töltött kómában, a hátralévő több mint 18 évet pedig súlyos agysérültként, részlegesen mozgás- és teljesen beszédképtelenül, ám kétségtelenül tudatánál élte le. Az is igaz viszont, hogy - valóban nem mindennapi módon - utóbb még beszédkészségét is visszanyerte.

Kómából felébredt beteg gyakorlás közben © Müller Judit

A mindmáig jórészt titokzatos kómának - amely a két és fél évezreddel ezelőtt élt Hippokratész görög orvosnak tulajdonított írásokban "kórosan mély álomként" szerepelt - sokféle súlyossági foka létezik. Mindegyikre igaz, hogy tudatvesztéssel jár, s a beteg semmilyen ismert módszerrel nem ébreszthető fel belőle. Hogy kómáról van-e szó, és ha igen, mennyire súlyos az állapot, annak megállapítására az orvosok a laikusok számára a Vészhelyzet című amerikai tévésorozatból ismert Glasgow-kómaskálát alkalmazzák. A két glasgow-i orvos, Graham Teasdale és Bryan Jennett által 1974-ben kidolgozott skála szerint egészen biztosan kómában van a beteg, ha csak a tarkótájon, a gerincvelő folytatásában található nyúltvelő által szabályozott, vegetatív funkciók - a légzés, a vérkeringés, a nyelés, az izzadás - működnek. Megtévesztő lehet - Terri Schiavo esetében is erről van szó -, hogy sok ilyen páciens ébernek tűnik, mert nyitva van a szeme, illetve pislog. Árulkodó jel azonban, hogy tekintetük nem követi a mozgó tárgyakat. Ennél is jóval súlyosabb a kóma, ha a szem csukva van. Szintén döntő, hogy a beteg képes-e akár egy mozdulattal, rezdüléssel reagálni az őt érő ingerekre, ha például rákiáltanak vagy enyhén belecsípnek. Magyarországon évente száz-kétszáz ember kerül kómás állapotba, és ez eltarthat napokig, hetekig, évekig - akár életük végéig.

A kómát eredményező agykárosodást sokféle sérülés okozhatja. Aki szén-monoxid-mérgezést kap, vagy akinek valamilyen baleset, betegség nyomán a kelleténél tovább húzódik az újraélesztése, olyan fokú oxigénhiányt szenved, amelytől túl sok idegsejt pusztul el agyának központi, sok fontos életfunkciót irányító részében, az agykéregben, de legalábbis gátolva van e terület működése. Kómával végződhet az agyvérzés, amikor egy agyi ér megreped, vagy akár az agyi infarktus is, amikor a mozgásért, beszédért felelős részek vérellátása károsodik. A fejet ért ütések közvetlenül is roncsolhatják az agy kényes részeit - sorolja a kómát előidéző sérüléseket Marco Mumenthaler svájci ideggyógyász Neurológia című, magyarul 1989 óta olvasható munkája.

A kóma súlyosságát mutatja, hogy az agykárosodás miatt ebbe az állapotba esett betegek 70 százaléka egy hónapon belül meghal - olvasható Szirmai Imre ideggyógyász-professzor Neurológia című, megjelenés előtt álló tankönyvében. A többiek felébredési esélyeivel kapcsolatban a szakemberek roppant óvatosak. "Sajnos nem tudható előre, hogy például egy baleset által keletkezett károsodás hetekig vagy évekig gátolja-e az agy valamelyik részének működését" - mondja Dénes Zoltán, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet koponya-agysérültek osztályát vezető főorvos. Egyelőre nincs olyan eljárás, amely ezt kimutatná, mint ahogy a gyógyulás szempontjából egyik leglényegesebb adatot, az épen maradt idegsejtek számát sem lehet megállapítani. Márpedig ha - legrosszabb esetben - az agy egyes fontos területeinek idegsejtjei elpusztultak, eleve nincs esély, hogy a beteg magához térjen a hosszúra nyúlt öntudatlanságból. Ha látni nem is látják az elpusztult idegsejteket, az orvosok következtethetnek: nem igazán jósolnak felébredést annak a betegnek, akinek keringése 3-4 percig szünetelt, miután ekkor - tudjuk meg Pénzes István professzortól, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatójától - az egész agy károsodhat. A kóma súlyosságából azonban nem lehet biztos következtetéseket levonni - állítják az orvosok. Éberebb kómában is - amelyben a beteg akár követni is képes a szemével a mozgó alakokat - éveket tölthet az illető, míg súlyosabb, csukott szemmel átélt passzivitásból is fel lehet épülni, bár többnyire csak akkor, ha nem tart tovább néhány hétnél.

A bizonytalanságok ellenére sokéves tapasztalataik alapján az orvosok olykor meg merik kockáztatni, kinek lehet esélye a visszatérésre. "Bár a gyógyulás pontos mechanizmusát még nem ismerjük, a fiatal agy sok mindenre képes" - állítja Pénzes István. Egy évtizeddel ezelőtti esetét említi, amikor egy 2 éves kisfiú - miután édesapja kidobta a robogó vonatból - 35 napos mély kómája után egy hónappal már biciklizett is. "A balesetem súlyossága ellenére, fiatalságom miatt az orvosok 50 százalékos esélyt adtak, hogy visszatérek az életbe" - mesélt a HVG-nek az őt kezelő orvosok optimizmusáról Apjok Csilla, aki 18 évesen az 1983-as ausztriai sívilágkupa versenyzőjeként koponyatörést szenvedett a pályán. A lány három hétig tartó kóma után ébredt fel, és ma már dolgozik, sőt síel is. Bár a szakértők szerint egy több hónapja kómában fekvő, 40 év feletti beteg idegsejtjei ritkán regenerálódnak annyira, hogy felébredjen, az említett Dénes főorvost is érték már meglepetések: egy 60 évnél idősebb páciense négy hónapig tartó, súlyos kómából fejlődött járóképes állapotba.

Az viszont, hogy évtizedes kómából épségben vissza lehet térni, a szakemberek szerint hiú remény. "Az osztályomon egy, a 20-as éveinek elején járó fiú volt az, aki a leghosszabb idő elteltével tért vissza a kómából, ő két és fél év után ébredt fel" - említ egy kivételesnek mondott példát Dénes Zoltán. Ám ez a felébredés és regenerálódás sem úgy zajlik, mint például a Quentin Tarantino által két évvel ezelőtt rendezett Kill Bill című kultuszfilmben, ahol a menyasszony hosszan tartó kóma után viszonylag üdén hagyja el a kórházat, hogy bosszút álljon támadóin. Az orvosok általában egy hónapnál húzzák meg a határt, amelyen belül a kómából ébredve a betegnek esélye lehet arra, hogy visszazökkenjen eredeti életvitelébe, és folytatni tudja korábbi munkáját is. Egy hónapon túl a kómások csak egyharmadának lehet erre reménye, de egyharmaduk bizonyosan fogyatékos marad, a többiek öntudatlan állapotban töltik el hátralevő életüket.

A tapasztalatok szerint elsősorban azok ébrednek fel, akiknek a testével és a lelkével közben is törődnek - írja A kóma mint gyógyító utazás című, hat évvel ezelőtt kiadott könyvében Amy Mindell amerikai pszichológus. Van, aki ennél is tovább megy. Glenn Doman pennsylvaniai rehabilitációs orvos, az amerikai Kómából Felépülők Egyesületének elnöke 12 évvel ezelőtt, többekkel közösen írt tanulmányában úgy vélte, 1 százaléknál is kevesebb esélye van a visszatérésre annak, akit nem részesítenek neurostimulációs, magyarul érzékszervi ingerterápiában. Eszerint a kómás beteget célszerű zenével, tapintási ingerekkel, gyógytornával karbantartani - és így újra megpróbálni működésbe hozni a blokkolt agyi területeket. Mindezt vitathatják azok, akik úgy gondolják, a kómás beteg alig érzékelhet valamit. "Jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan eszköz, amellyel meg tudnánk mondani, mit is érez a kómában lévő beteg" - mondja Dénes Zoltán, utalva arra, hogy a Terri Schiavóhoz hasonlóan vegetatív kómában fekvő beteg kézmozdulata, látszólagos mosolya akár öntudatlan reflex is lehet. Akik visszatértek a kómából, nem tudnak segíteni annak feltárásában, mit éltek át eszméletlenségük ideje alatt. Bár sokan azt állítják, vissza tudnak emlékezni életük e szakaszára, a szakértők szerint a kómás betegeknek valószínűleg nincsen emlékképük. "Hál' istennek" - nyilatkozott, valószínűleg sorstársai nevében is, Apjok Csilla síelő.

SINDELYES DÓRA